Vezető Kinect-fejlesztő akar lenni a Ubisoft

  • Írta: fojesz
  • 2010. október 7.
  • Érdekesség
Link másolása
A Ubisoft amerikai részlegének elnöke, Laurent Detoc beszélt a Gamasutrának a kiadó jövőbeli terveiről. Detoc szerint vezető Kinect-fejlesztők akarnak lenni a külsős cégek között, hiszik, hogy a táncjátékok előtt óriási jövő áll, és kevesebb játékot készítenek majd, de azok legalább kidolgozottabbak lesznek.

A Ubisoft elkötelezte magát a Kinect mellett, legalábbis Laurent Detoc szerint cégnek nagy tervei vannak a Microsoft új, mozgásérzékelős kamerájával. A kiadó éppen a napokban tartott egy rendezvényt, itt mutatta be újra a Kinect-játékait, mint például a Child of Edent vagy az új Your Shape-et.

Muszáj Kinectet venni

"A célunk az, hogy vezető külsős fejlesztővé váljunk a platformon" - mondta Detoc a Gamasutra újságírójának, és azt is hozzátette: jelenleg féltucat Kinect-játékon dolgoznak - ami korrekt arány az erőforrásaikhoz mérten -, de ő már körülbelül 100 ötletet látott eddig. Elmondása szerint neki a kedvence az volt, mikor a játékbeli karakterrel valaki más pozitúráit kell felvennie a játékosoknak - ez a program ugyan még nem készült el, de ő biztos benne, hogy egyszer megcsinálják. "Mindenki idiótát csinál magából, fantasztikus!" - tette hozzá.

Detoc úgy hiszi, hogy a Kinect megjelenését az iPadéhoz hasonló fogadtatás övezi majd novemberben, mikor a kütyü boltokba kerül, és a Microsoft könnyen új rajongói tábor felé nyithat majd, mert a Kinect "király lesz".

"A Kinect a technológia egy része. Miért vesznek az emberek iPadet? Nekem is van iPadem, a feleségemnek is van iPade. Miért? Mert muszáj megvenni. A Kinectet is felteszed a tévéd tetejére, muszáj, hogy legyen belőle egy otthon, mert király a cucc."

Berobbannak a táncjátékok

Detoc a Wii-exkluzív Just Dance kapcsán jegyezte meg azt, hogy a táncjáték kiváló példa arra, hogyan kell sikeresnek lenni egy mozgásérzékelős platformon - mint mondta, a Kinect kontroller nélküli, interaktív élményt kínál, dióhéjban a játékélmény továbbfejlesztéséről van szó.

A Just Dance egy éve került boltokba, a mai bejelentés szerint 4,3 millió példány kelt el belőle, pedig kizárólag Wii-re volt elérhető. Tony Key marketing-igazgató szerint a táncjátékok zsánere a robbanás határán áll, és egyelőre fogalmuk sincs, hogy az mekkora lesz: "Az biztos, hogy sokkal nagyobb, mint azt most bárki képzelné."

A Ubisoft jelenleg gőzerővel dolgozik a Michael Jackson-féle The Experience táncjátékon, és ebben a hónapban jelenik meg a Just Dance folytatása is. A kiadó tényleg ott akar lenni a "robbanásnál", mert ha ez bekövetkezik, már két erős címmel ringbe tudnak szállni.

Kevesebb játék, nagyobb kidolgozottság

Több másik kiadóhoz hasonlóan a Ubisoft is változtatott a hozzáállásán, Detoc szerint a jövőben kevesebb játékot adnak majd ki, viszont a legnépszerűbb sorozataikra, például az Assassin's Creedre jobban oda fognak figyelni: új lehetőségeket ígérnek a Uplay rendszeren keresztül, és több lesz az úgynevezett kísérő játékuk is, mint amilyen a múlt héten Facebookra megjelent Assassin's Creed: Project Legacy volt.

Az elsődleges cél az előrelépés, viszont Detoc szerint azt sem fogják hagyni, hogy elfojtsák a fejlesztők kreativitását: "Ez a kreatív emberek iparága. Itt van kedve az embereknek ahhoz, hogy alkossanak. Ha nem engeded őket alkotni, elmennek máshová: te sem akarhatod, hogy művészfilmekben és Facebook-játékokban fejezzék ki magukat!"

19.
19.
ZsupiDav
#16: Bocs, de szerintem, ha csak ennyi lenne a tudása, akkor temethető. Ezeket a dolgokat (kihajlás, fej mozgatása, kézjelek, stb.) tudja a PSEye is pedig az nem 40k, hanem 8-10k. Azzal reklámozzák, hogy nem kell használni az irányításhoz semmi mást, csak magad. Ezzel csak az a gond, hogy lehetetlen mindent csak a testeddel irányítani (pl.: AC-ben vagy bármely más komolyabb játékban). Szerintem, ha nagy sikere lesz, akkor az a sok alkalmi tigrissimogatóknak lesz köszönhető. Sok ember írta, hogy biztos vétel, de én a helyükben gondolkoznék azon, megéri-e azt a sok pénzt az, hogy kézzel vezérelheted a menüt, meg még egy-két dolgot, mert komoly játék eddig nincs még kilátásban sem.
18.
18.
K/G.
#17: Miért kéne bármit is venni? Már most is 3dben lát a kamera, nem kell hozzá még kütyü.
17.
17.
Starkiller89
#16: vagy majd kiadnak mellé még valamit, amit magadra kell kötni vagy akármi lehet, ami majd elősegíti ezeket a mozdulatokat, nem feltétlen kell itt leragadni, mert még az is lehet, hogy venni kell mellé még vmit, ami esetleg oldalról és nézi, hogy éppen mit csinálsz, nem csak szemből. bármi elképzelhető :)
16.
16.
K/G.
Nem igazán van képben a társaság nagy része úgy látom. Better with kinect...úgy tervezik, hogy marad a kezedben a kontroller, de a kinect érzékeli az egyes mozdulatokat. Hogy egy triviális példát mondjak: kihajolsz a fedezékből. Ésatöbbi milló lehetőség. Vagy a fejforgatás FPSekben...
15.
15.
andris1464
Ne várjatok Splintert, se AC-t, hogyan oldanák meg azt sok spéci mozdulatot? Egyáltalán hogy oldanák azt meg hogy előre menjél? Vagy hogy gyorsan megfordulj és ugorj egyet fedezékbe? Nem trollkodni akarok, szerintem a Kinect, mint mozgásérzékelő technológia zseniális, csak nem játszásra kéne használni. Millió és egy helyen lehetne hasonló készülékeket alkalmazni mind a háztartásban, mind a tudományban, miért pont virtuális tigriseket simogassunk vele, és táncoljunk? Szerintem is nagy bukás lesz így elsőre, idő elteltével azonban biztosan találkozunk még vele más téren.
14.
14.
mephi
Biztos velem van a gond, de engem nem hoz lázba egyik mozgásérzékelő sem. Lehet egy-két óráig elbohóckodnék vele, de utána már biztos nem kötne le. De mert "király a cucc" tuti lesz rá vevő...
13.
13.
daenath
#9: Egyetertek veled, ez a KINECT meglatasom szerint bukta lesz, de ki tudja? Azert nehogy mar melo utan bealjak a TV ele tancikalni :o Ez a kutyu majd jo lesz a tiniknek, mert normalis gamat nem nagyon latok tamogatni.
12.
12.
The Lone Drow
Csak nekem tűnik sznobnak az úr? Azért megvenni dolgokat, csak, hogy legyen?:)
11.
11.
wildláma
majd AC-ben amikor le kell ugranod egy tetőről, dobni egy szaltót, majd beleesni egy szalmás szekérbe, onnan meg behuzigálni és közben gyilkolni az embereket ... hát nem játszanám el itthon a hálószobában :)
10.
10.
Dark_Temptation
#6: istenem gondolkodj már kisgyerek.... elképzelni nem lehet, hogy milyen szar lenne, majd talán akkor ha már bejáratták a kinectet
9.
9.
hakydakillah
egyre inkább hiszem azt, hogy a Kinect nagyon el fog vérezni. Nem elég, h drága, de minden amit eddig bejelentettek, az elég gyenge casual cím, mint táncolj, ugra-bugra, állat simogatós stb... Múltkoriban mutattak egy rövid vidit pár játékról, amik igényesebbek lesznek, de ingame nélkül talán megint csak igéret marad.
Ezzel szemben hol jár már a Move? Casual címek mellett, olyan játékokat támogat, mint pl: Killzone3, LBP2, RE5, The Fight, Socom, Ruse, Heavy Rain, Tiger Woods 11, Time Crisis, Virtua Tenis 4 stb. stb.
Ezzel szemben már hónapok óta várok egy normális Kinect game bejelentésre, de sajnos csak az igéretek maradtak...
8.
8.
kevinbutler
Move-val jöhetne Star Wars-os játék hasonlíthatna a gladiátoroshoz az jó cucc :D
7.
7.
Starkiller89
Star Wars game is jó lenne, hadonászni a szobámban :D mondjuk ezzel aztán tényleg beleélheted magad a játékba :) jó kis cucc ez a Kinect :)
6.
6.
Top Secret
Gta+Kinect uhhh durva lenne!
5.
5.
Ecneb
Ez elég érdekesen hangzik, bár a kinect sikerébe azért kételkedek!
De egy Splinterelles vallatást megnéznék én is! ;)
4.
4.
p.balou
Ez a Detoc tag szimpi :) :D
3.
3.
Speper
AC-ben milyen vad lesz amikor rántasz egyet a karodon és a képernyőn egy hidden blade előbukkan :D
1.
1.
K/G.
Következő Splintrellben tudnék örülni a better, with Kinect feliratnak a dobozon. Egy kis vallatás finom lenne.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...