GDC 2011: A Thief 4-ről is szó esik majd

  • Írta: fojesz
  • 2011. január 7.
  • Bejelentés
Link másolása
Február végén veszi kezdetét az idei év első nagyobb, videojátékos rendezvénye, s bár a Game Developers Conference inkább az ipar szakmai oldalával foglalkozik, egy-két érdekes újdonságra mindenképpen lehet számítani. Felszólalnak majd többek között a Thief 4 készítői is.

Az Eidos nem szívbajos, most hogy Warren Spector mindenféle Disney-játékkal foglalatoskodik, rögtön bejelentették, hogy majd ők megcsinálják a Deus Ex és a Thief új részét is - igen, a mester nélkül. Bár ez önmagában nem feltétlenül lenne probléma, a Thief 4-ről egyelőre sajnos vajmi keveset tudunk, az Eidos (illetve a Square Enix) inkább a Deus Exről szokott beszélni.

A február végén induló GDC-n viszont megtörhet a jég, a rendezvény szervezői a minap bejelentették, hogy a Thief 4 zeneszerzője és egyben az idevágó feladatokat levezénylő fejlesztő is előadást fog tartani a konferencián. Bár túl sok konkrétumra nem érdemes számítani, a beszéd témája máris felkeltette az érdeklődésünket: Paul Weir azt az új zenei rendszert fogja bemutatni, amely élőben generálja a játék zenei aláfestését, ahelyett, hogy az előre felvett hanganyagokat választaná ki szituációtól függően. Ha belegondolunk, ez az újdonság nem csak technikailag érdekes, de a Thief 4 hangulatához is sokat hozzátehet majd.

A GDC 2010 február 28-án kezdődik, s egészen március 4-ig tart. A rendezvény inkább a szakmai oldalról közelíti meg a játékipart, s nem várható annyi újdonság, mint más kiállításokon, azonban így is számolhatunk majd néhány finom előadással: szó esik majd többek között a Battlefield 3 mögött álló technológiákról is.

10.
10.
KiCsi MexXiS
Végre már thief sorozat az egyik kedvencem:p
9.
9.
The Lone Drow
7.
7.
FU€GO
Végre!Csíptem a régi Thief-eket is.Várós!!!
6.
6.
hedzsooo
#5: ...Hol voltal eddig ? XD Gondoltam, h ennek te is orulni fogsz. ^^
5.
5.
The Lone Drow
Jeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
4.
4.
hedzsooo
THIEF !!! Igen-igen-IGEEEEN !!! VEEEEEGREEEE, juheee !!! :D XD ^^

A 3ik resze, a Deadly Shadows orok kedvencem, mar nagyon regota varom, h legyen 1 uj Thief is. :D

Nagyszeru, komor-fantasy hangulata volt, + a lopakodos/akcio ( fokent lopakodos, elvegre 1 szuper mestertolvajt kell alakitanunk ) reszek valtakozasa is tok jo volt a jatekmeneteben, a sztori is ott volt szerintem. :D
Grafika-zene is ott van, meg maig is szep, kellemes az osszkepe. :-)
3.
3.
Gabesz.
Én nagyon várom! Nem kell aggódni Warren hiányától! A nagymesternek a legutóbb is agyérelmeszesedése volt, ezzel a Disney "alkotással"
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...