Folytatást kap a Pokemon Black & White

  • Írta: fojesz
  • 2012. február 26.
  • Bejelentés
Link másolása
A sorozat történetében először közvetlen folytatást kap egy Pokemon-játék, s bár sok konkrétum még nem derült ki az új felvonásról, az biztos, hogy ez is két kiadásban lesz elérhető, ráadásul még mindig Nintendo DS-re fog megjelenni, és nem a japánok újgenerációs konzoljára.

Nyugaton Pokemon Black Version 2 és Pokemon White Version 2 címmel jelenik meg az új játék, igaz, az még nem derült ki, hogy pontosan mikor. A Nintendo az év folyamán további infókat ígér, egyelőre pedig csak annyit árult el, hogy a japán premier júniusban lesz esedékes. Ami szintén érdekes: az új rész még mindig a DS-re fog elkészülni, s bár 3DS-re is létezik Pokemon-játék, valószínűleg ez kisebb érvágás lesz az új konzol tulajdonosainak.

A játékot a Pokemon Smash nevű japán műsorban mutatták be, igaz, a részletek egyelőre váratnak magukra, így nem tudjuk, milyen új zsebszörnyekkel hoz minket össze a program, és milyen játékmenetbeli változtatásokra számíthatunk. A Pokemon-széria történetében egyébként most fordul elő először, hogy egy rész közvetlen, számozott folytatást kapjon. Ezt is megértük.

Update: Európában ősszel jelenik meg az új Pokemon-játék, természetesen mindkét verzió eljut majd ide is.

9.
9.
Kumite
#8: Mindkettő szériából volt már remake / remaster, ha egy harmadikkal jöttek volna ki vele, akkor meg az lenne a baj, hogy rókabőr.

Igazából üzletileg a DS verzió a leglogikusabb. Van még egy csomó DSi és DSi XL gépük raktáron, legyártva, eladásra várva. Vagy az összeszerelő sort építenék már át 3DS gyártására.
Utoljára dobnak még egy nagyot DS eladási fronton, kijön mindkettő verzióból egy limitált DSi XL bundle viszonylag mérsékelt áron, és 2 hónap alatt elmegy az összes felhalmozott, el nem adott gépük. Mindössze egy egyedi, limitált gépházat kell rádobni (+4 dollár) és egy szintén limitált dobozba betenni (+2 dollár).

A 3DS-t úgyis viszik, de az XL eladások biztosan visszaestek úgy, hogy majdnem egy árban vannak már a 3DS-sel.
8.
8.
meatsuckDD
Hát szerintem is az első kettő szériával kéne kezdeniük valamit,nem pedig erőltetniük az új pokemonokat:D A fire red,meg a leaf green nagy kedvencem volt régen.Emulátorral toltam,de nagy élmény volt:D Emlékszem,olyan 8 éves lehettem,amikor először láttam fekete-fehérben...de már akkor is odaáig voltam érte,meg vissza:D namind1....Ugyan olyan,mint a beyblade.Az első évad volt a legfaszább,a G-Revolution-t és a V-Force-t meg nem is adták itthon....erre most beraknak egy agyon animált szériát,ami egy guriga takony:D Pedig a 2-3 széria is jó volt belőle.Igaz,hogy felirat nemvolt hozzá és full angolul néztem.Lószart nem értettem belőle:D De azért élveztem:D
7.
7.
pitlord23
Nem igazán tudnak már mit kezdeni az első és második generációval, mert már 2-2 játékot csináltak ezekből a generációkból.
Nekem örök kedvencem marad a leafgreen version, de szerintem jó a többi is, bár a black and white-al még nem játszottam. Az eddigiek alapján én 3. generációs feldolgozást vártam 3DS-re.
6.
6.
strike19
A régi pokemont szerettem.Állandóan Tazókat gyűjtögettünk.Tényleg jöhetne egy normális pokémon játék.
5.
5.
wolfwarrior
Emlékszem még ovodás voltam és néztem minden hétvége reggel az eredeti(vagy csak első éved nem tudom)sorozatot, és akkor sokkal normálisabbnak tűntek, most nem mondanám élőlénynek őket.
4.
4.
Motig
komolyan: miért nem csinál a nintendo egy normális pokémon gamet? értem a normális allat azt hogy max a 2. generáció van benne mert utána oylan szar pokémonok kerültek bele hogy az hihetetlen!
bár az még nagyobb gáz hogy a Monster Rancher DS meg lazán leverte nálam a pokémont...
3.
3.
giga321
Amikor bejött magyarországra a pokemon akkor tök jó volt örültem neki. De aztán valamelyik nap néztem képeket meg videokat az új generációs pokemonokrol hát eléggé szarok lettek az összes egytől egyig.
2.
2.
jszili32
Nekem megvolt az 1, de már becseréltem.
1.
1.
Garfartix
Ezeket én nem szerettem, mert ezekbe már bennevannak az új szörnyek is, amiket utálok :) A Fire Rednél nincs is jobb!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...