A HTC Vive-val is játszhatók az Oculus Rift-játékok

  • Írta: fojesz
  • 2016. június 26.
  • Hardver
Link másolása
Bár az Oculus mindent megpróbált, hogy ellehetetlenítse, végül a közösség nyomására megtűri azt az alkalmazást, amivel a HTC Vive-val is játszhatók az Oculus Rift-exkluzív játékok.

Noha a VR egyelőre úri huncutságnak számít, a háttérben már kőkemény platformcsata zajlik, ahol az előretolt állások természetesen maguk az exkluzív játékok. Az Oculus hivatalos játékboltjában megvásárolt címek például alapesetben nem támogatják a konkurens eszközöket, így elsősorban a HTC Vive-ot. De!

Az egyik felhasználó gondolt egyet, és Revive néven összerakott egy szoftvert, hogy a Vive-tulajok is hozzáférhessenek ezekhez a címekhez. Az Oculusnak ez érthető módon nem tetszett, és úgy védekezett, hogy május végén a hardverellenőrzés is a DRM része lett; vagyis az Oculus Store játékai minden esetben ellenőrizték, hogy Oculus Rift-felhasználó próbálja-e elindítani őket.

Fontos megemlíteni, hogy bár a Revive-ba bele lehetne kötni jogilag, kalózkodásra nem lehetett használni, a Vive-val is meg kellett venni az Oculus-játékokat. Legalábbis eleinte. A fejlesztője a hardverellenőrzés bevezetésére úgy reagált, hogy átalakította a Revive működését, így a teljes DRM-et megkerülve tette lehetővé, hogy a Vive-osok továbbra is játszhassanak az Oculus-játékokkal. Az úriember szerint nem ez volt a célja eredetileg, de attól még tény: ezzel a kalózkodásnak is utat nyitott.

Részben emiatt, részben az elképesztő közösségi nyomás miatt az Oculus végül bejelentette a minap, hogy kivette és nem is hozza vissza a hardverellenőrzést az Oculus Store-játékok DRM-ébe. Virágnyelven persze azt is hozzátette, ettől még lesznek exkluzív játékaik, de ez alapján úgy tűnik, megpróbálnak együtt élni a gondolattal, hogy azokkal a Vive-osok is játszhatnak majd.

23.
23.
Norbiii
VR drága lesz, + még ps4-em sincs, szóval szerintem majd úgy 2-3-4 év múlva. :)
22.
22.
zozo76hun
#19: most megvetetik aztan mikor mar joparnak meglesz, kijon egy normalisabb iranyito amin remelhetoleg lesz lehetoseg maszkalni is a virtualis terben, a meglevot meg dobhatod el.
21.
21.
zozo76hun
19.
19.
delphijos
#18: Engem egyelőre nem érdekel a VR, még kivárok milyen anyagok lesznek rá, és hogy bizonyítanak a hw-k, de ha ez így van:
"A motion controller OPCIONÁLIS pont mint a Riftnél" akkor nem kéne enélkül is árulni? Mert ha kötelezően megvetetik, az azért más. ( Persze ha enélkül is kapható, akkor nem szóltam )
18.
18.
ADMlN
#17: Figyelj értem én, hogy neked a személyes kedvenced a Rift, csak nem tudom miért kell itt ezen racionalizálnod.

A kábelvezetéses mizériád egy paródia, nem tudom milyen szempontból lehet bármiféle hátránya vagy előnye, hogy az a darab kábel most hármasosztású, vagy egybe tokozott.

Nem tudom ki a Jani, de a Rift és a Vive ugyanolyan kijelzőket használ, ha gondja van a színekkel, tanulja meg beállítani.

Kompaktabbnak, kompaktabb, cserébe nem is tud annyi funkciót, a kényelem szempontjából szinte mindenhol a Vive-ot hozták ki győztesnek, vita csak azon volt, hogy egy kicsit vagy nagyon. Az olcsóság meg abból ered, hogy a motion controllert a Rift külön fogja árulni. Azzal együtt, nagyjából pariban lesz a Vive-val.

Ez a leversz vele dolgokat, meg nem jó az irányítás hisztit meg nem is értem. Elszótagoljam neked? A Vive-ot is pont ugyanúgy tudod használni Xbox One kontrollerrel mint a Riftet. Vagy joystickkel, kormánnyal... amivel tetszik. A motion controller OPCIONÁLIS pont mint a Riftnél. Ha a Rifthez is motion kontrollert használsz, hogy nem fogod vele leverni a dolgokat? Itt hozzátenném, hogy a Vive érzékeli a környezeted és szól ha neki akarsz menni valaminek, illetve a beépített kamera képes a valós szoba képét megjeleníteni neked a virtuálisban, pont azért, hogy ne verj le semmit. Ezen funkciókat a Rift egyáltalán nem tudja.

Igazából a dolog nagyon egyszerű. Ha csak fotelben ülős VR-t szeretnél akkor vegyél Riftet. Ha viszont olyan VR-t akarsz ami efölött még egy sokkal immerzívebb térbeli mozgást is lehetővé tevő VR-t akarsz, akkor csak a Vive jöhet szóba.
17.
17.
zozo76hun
#16: rendben van de mar a vegleges szemuveg is olyan mintha egy fejlesztoi valtozat lenne, nem hittem el mikor meglattam hogy a kabeleket hogy vezettek el. 3 egymas mellett!!! mindamellett pont jani mondta egy hegymaszos jateknal hogy sokkal szebbek a szinek az oculus riftben mint a vive-ban. tehat kompaktabb, kenyelmesebb es olcsobb, es nem versz le.vele semmit. az az iranyitas ami a vive-hez jelenleg is van majdhogynem semmit sem er. az is olyan mintha fejlesztoi lenne meg. amig nincs rajta analog kar a mozgashoz, addig nem is lehet vele normalisan letolni egy jatekot. szal itt halt meg szamomra az egesz vive... :)
16.
16.
ADMlN
#15: Azt ugye tudod, hogy a Vive controller használata opcionális és ha neked úgy tetszik, akár Xbox controllert is használhatsz?
15.
15.
zozo76hun
na meg ez a nagy mozgas-szabadsag is csak addig jo amig maga a jatekter is akkora mint amit a valos terben is tudsz mozogni. kulonben jon a teleportalgatas. szal jo meg minden meg nekem is baromira tetszett az elejen de ez a jelenlegi formalyaban keves. ilyen egyszerubb jatekoknal meg elmegy ahol inkabb csak kalimpalni kell, de egy normalis jatekhoz ez mar keves. inkabb OC es kontroller vagy eger es billentyuzet, de ha magam nezen akkor inkabb XO Scorpio es XBOX kontroller.
14.
14.
zozo76hun
#12: na igen csak jelenleg a kontrollerrel gyakorlatilag barmilyen jatekot lenyomhatnal, a vive iranyitojaval meg... hat...
13.
13.
mzperxreg
ez szép és jó, hogy Lehet Vive-val játszani az Oculus játékokat, de ez fordítva is igaz lesz? Vagy a Vive játékok nem exkluzívak?

Igaz, ez engem annyira nem fog érinteni, mert ha VR-ra adom a fejem, akkor az úgyis az lesz, amit az Xbox-hpz fognak készíteni és a jelek szerint az az Oculus lesz, de kétlem, hogy az Xbox Store-ba Vive-os játékot lehet majd venni. A PC-seknek persze nem lesz akadály, ha fordítva is megcsinálják.
12.
12.
Blazkowicz
Az Oculus ott b@szta el, hogy xbox kontrollerrel adták ki azt a vackot.... HTC 100x jobb jelenleg, de jó hogy van konkurencia így legalább gőzerővel megy a fejlesztés mindenhol. :)
11.
11.
fiucsavar
#9: Már az elején is félelemmel töltött el az a szánalmasan amatőr és fos youtube csatorna amiről beszélsz,de amióta "nagyok" lettek,és véleményformáló erejük van,hát mit ne mondjak. Ezt tudja kitermelni magyarország...
10.
10.
zimonyini
#9: Nekem is ez a problemam a vive-val. Vicc ez a teleportálgtás. Nem igaz hogy nem fér rá egy analog stick.
9.
9.
zozo76hun
#8: ertem oke. az iranyitas miatt az elejen nekem is a vive vitte a palmat. de hogy a tokombe hogy nincs egy normalis mozgasi iranyitas. amit eddig a thevr tesztelt a vive-nal mind csak teleportalas volt a lehetoseg a mozgasra. kesz krimi az egesz. nincs eleg gomb a taviranyiton? mert ezzel az iranyitassal aztan komolyabb jatekot nem lehet hasznalni. lattad a GTA5 videojat vive alatt. oke hogy meg alfa vagy beta az iranyitas, de a mozgas ott is teleportalas! hat basszus... :)
8.
8.
ADMlN
#7: A különbség az, hogy amit az OC-vel meg tudsz csinálni azt a Vive-al is, de a Vive még ennél is többet nyújt. Mindamellett számomra külön fontos, hogy kényelmes szemüvegben használva is és nem párásodik olyan könnyen a lencséje.

Továbbá az OC mögött a Facebook áll, ami nem titkoltan reklám célokra akarja használni (a Rift EULA-jában benne van, hogy a Facebook rögzítheti és marketing célzattal felhasználhatja a felhasználó mozgásadatait). Ellenben a Vive-ot a Steam támogatja aki csak játékokat akar eladni.
7.
7.
zozo76hun
#6: nekem jobban bejott az OC mert kulturaltabb, kompaktabb mint a vive (a vive kabel-elvezetese egy krimi). az oke hogy a vive-al tudsz terben mozogni de azert nem sok lakasban van arra hely, plusz meg vigyazni is kell nehogy valamit osszetorj a nagy kalimpalasban. az iranyitas ugyan a vive elonye lenne de eddig csak ezt a teleportalos mozgast lattam ami egy vicc. szoval sajnos jelenleg engem nem erint a dolog de jelenleg -szamomra- az OC jobb megoldasnak latszik, az xbox kontrollert meg amugyis imadom.
5.
5.
zozo76hun
#3: miben ver ra koroket?
4.
4.
Stranger
Ebből is látszik, hogy csak akarni kell...
3.
3.
ADMlN
Ilyen féreg húzások után már csak elvből sem vennék Ocolus-t. De szerencsére még gondolkoznom sem kell ezen, mivel a Vive köröket ver rá.
2.
2.
mestermagyar
Ez most nekem tűnik csak úgy hogy elkezdtek sírni a kalózkodás miatt, mivel valaki merészelt egy kirohasztott illesztőprogranot írni? Válllalati szektakönnyek xdd. Ilyen az amikor meglepődnek hogy egy programmal kommunikáló másik program írása (még) sehol sincs megtiltva.

Mily szörnyűek ezek a billentyűzetek... utat nyitnak a kalózkodásnak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...