Szakított a Bungie és az Activision

Nyolcévnyi házasság után a Bungie úgy döntött, elég volt az elmúlt évek feszültségéből, így tegnap hivatalos oldalán jelentette be a stúdió, hogy búcsút intenek az Activisionnek. A Destiny minden joga a csapatnál maradt.

Konfliktusokkal és nézetkülönbségekkel tarkított nyolc éven van túl az Activision és a Bungie házassága, ami még 2010 áprilisában köttetett.

A Microsoft kötelékéből távozó Bungie akkor még nagy reményekkel vágott neki a kalandnak, hiszen a két cég akkor egy tízéves megállapodást kötött, ami lényegében a Destinyt, illetve annak hosszútávú jövőjét volt hivatott képviselni. Az akkor megkötött megállapodás értelmében a Bungie bábáskodhatott a Destiny, mint IP jogai felett, a kiadási jogok viszont az Activisionhöz kerültek.

Ezzel szemben a mostani szakítás úgy végződött, hogy minden a Bungie-nál landolt. Ezt az Activision is megerősítette. A Destiny jelenlegi epizódját nem érinti a válás, továbbra is megkapja a támogatásokat a Battle.net keretrendszeren keresztül.

Az elemzők szerint a Destiny harmadik része tartja a szokásos ütemtervet, így valószínűleg 2020-ban jelenik meg.

15 komment - szólj hozzá!