Itt nézd vissza a ma esti Inside Xboxot!

Különlegesnek ígérkezik a ma esti Inside Xbox-adás, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy belekukkanthatunk az Xbox Series X-re (is) megjelenő címek játékmenetébe. Nézd velünk élőben!

Magyar idő szerint 17 órakor kezdődik a legfrissebb Inside Xbox-epizód, amelyet az alábbi lejátszó segítségével élőben is követhettek. Mi a magunk részéről igyekszünk minden fontosabb hírről beszámolni az adást követően, annál is inkább, mert nagy nap ez a mai: itt láthatunk először Xbox Series X-en rögzített gameplay videókat!

Noha már leírtuk korábban, szögezzük le gyorsan: ma a Microsoft külsős partnereié a főszerep, új Halo-előzetesre tehát ne várjatok. Ellenben megkapjuk az Assassin's Creed: Valhalla első játékmenet-előzetesét, meghallgathatunk néhány fejlesztőt arról, hogy ők miként aknázzák ki az új konzol erejét, továbbá néhány cím esetében a Smart Delivery-támogatást is bejelentik majd.

A műsor nagyjából egyórás lesz, és az ígéretek szerint sok új játékra számíthatunk, köztük olyan címekre is, amelyek még sosem szerepeltek xboxos show-ban. A Microsoft egyébként az év hátralévő részében minden hónapra tartogat valami újdonságot, erről itt írtunk bővebben.

Update! A műsornak vége, felvétel alább:

7 komment - szólj hozzá!