Kevesebb mobilos játékot fejleszthet a Nintendo

Az általában megbízható információkkal rendelkező Bloomberg úgy tudja, hogy a Nintendo a jövőben kevesebb mobilos játékot fejlesztene, és inkább a Switchre fókuszálna. Legfeljebb alibimegjelenéseket látunk majd tőlük.

Elképzelhető, hogy végéhez közeledik a Nintendo mobilos kiruccanása: a Bloomberg jelentése szerint a kiotóiak a jövőben inkább a Switchre fókuszálnának, és kevesebb mobilos fejlesztést adnának ki.

A Nintendo a 2016-os Super Mario Runt szánta az első nagy mobilos durranásának, azóta pedig több mint egymilliárd dollárt hozott neki ez az üzletág. Ezzel csak két probléma van: a bevétel 60 százaléka egyetlen játékból, a Fire Emblem Heroesból származik, ráadásul a divízió korántsem erősödött úgy, mint azt a cég várta, különösen a Switch felfutásának árnyékában - a Nintendo az idei üzleti évben sem számít jelentős növekedésre.

A mobilos piaccal a Wii U buktája miatt ismerkedő Nintendo ennek ellenére sokáig bízott az új szegmensben, 2017-ben, a mobilos Animal Crossing után még úgy volt, hogy felpörgetné a mobilos fejlesztéseit.

A Bloomberg Serkan Toto elemzőt is megszólaltatta, aki szerint a Nintendo jelenleg nem készül semmivel a mobilokra, de a Switch sikere miatt nincs is rajta akkora nyomás ezen a téren, mint annak idején. Mint mondta, a Nintendo biztosan fejleszt még mobiljátékokat a továbbiakban, de ezek legfeljebb alibimegjelenések lesznek, amelyek a részvényesek megnyugtatásául készülnek.

A Bloomberg szerint a Nintendo legtöbb mobiljátékát fejlesztő DeNA sem számol azzal, hogy az aktuális üzleti év végéig, vagyis jövő áprilisig bármivel előrukkolna a Nintendo, továbbá kiemeli, hogy a Super Mario Run és a Mario Kart Tour sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a kiotóiak pedig kifejezetten csalódottak a mobilos játékdizájn és az érintőkijelzős irányítás korlátai miatt.

A múlt héten egyébként bemutatkozott két mobilos Pokémon, érdemes azonban megjegyezni, hogy az ezek mögött álló The Pokémon Companyt csak részben birtokolja a Nintendo, így ezek az alkalmazások nem is tartoznak az ő portfóliójába.

8 komment - szólj hozzá!