S.T.A.L.K.E.R. 2 - rövid lehet az Xbox-exkluzivitás

  • Írta: szlav
  • 2021. május 3.
  • Pletyka
Link másolása
Okkal morgolódhatnak a PlayStation-hívők, hiszen az eddigi hivatalos információk szerint kizárólag PC-n és az Xbox Series-konzolokon jelenik majd meg a S.T.A.L.K.E.R. 2. Most azonban úgy tűnik, idővel a kékek is felfedezhetik a Zónát.

Habár első körben a kizárólag a PC-s játékosok és az Xbox Series X/S-tulajok léphetnek majd be a hírhedt 30 kilométeres zónába, könnyen elképzelhető, hogy előbb-utóbb PlayStation 5-ön is tiszteletét teszi a S.T.A.L.K.E.R. 2. Hivatalos bejelentést erről ugyan nem tett a GSC Game World, a The Verge szerkesztői azonban egy olyan bizalmas dokumentumra tették rá a mancsukat, amely arról árulkodik, hogy csak rövid ideig tarthat majd a játék konzolexkluzivitása.

A szóban forgó dokumentum a Microsoft videojátékos portfólióját részletezi a 2020-as évre nézve, de szó esik néhány exkluzivitási szerződésről is. Ennek értelmében tudhattuk meg, hogy a S.T.A.L.K.E.R. 2 (amely az irat szerint 2021 negyedik negyedévében jelenhet meg) csupán három hónapos exkluzivitást élvez a Microsoft konzoljain – ezek után szabad a pálya a Sony előtt.

Ugyanitt szó esett még a Tetris Effect: Connectedről is, amelyhez fél éven át csak a Microsoft platformjai kapják meg az úgynevezett Connected-frissítéseket, illetve említést nyert a SteamWorld-széria alkotóinak legújabb játéka, a The Gunk is, amely a leírtak szerint örökké a Microsoft exkluzívja maradhat.

12.
12.
delphijos
Felesleges osztani az észt hogy az "egész világ tudja", azért ez nem az alapműveltség része... Robilluma tök normálisan leírta, reagáltam is rá hogy ok, értem, majd alkalomadtán hamut hintek a fejemre hogy nem láttam a hivatalos videót.
11.
11.
#5: "Mondjuk azt az infót hogy ez GP-s lesz majd nem tudom honnan vetted"

Azt a hivatalos micro videóból, meg a hivatalos weboldalakról vette az egész világ.
9.
9.
delphijos
#6: Ja, oké. ( Monduk ideférhetett volna a cikkhez az infó ) Csak végképp nem értem hogy mi a biznisz az első napos GP, és mellette a 3 hónap exkluzivitásban. Bár az MS pénze... nekem jó.
8.
8.
crytek
#6: Számomra is viccesek ezek az áras témák főleg amikor a ps user pocskondiázza a pcset csak mert 2 játékért nem akar konzolt venni, és jön a szöveg mivan csóró vagy.. Aha a pc csoro amikor 150-300k ėrt csak vgat veszünk kb 2-3 évente.. Ilyen furmányos gondolatmenettel minden ps tulaj csöves mert nem telik se xboxra se pcre :)
7.
7.
Őrnagy
#3: Igazán nem akarom cryteket védeni, de milyen fikahengerről beszélsz? Most nem is mondott semmi rosszat!
:)
Azért ez tényleg poén, hogy crytek kivívta magának azt a szerepet, hogy ha csak megszólal, rögtön ugranak rá!
DDD
6.
6.
Robilluma
#5: Az idén tavasszal online megrendezett Micrós Xbox indie showcase-en volt egy tonna indie cucc bemutatása ami menni fog majd a boxon is. Na ennek a műsornak a végén volt egy kb egyperces összevágás amikoris elsőnapos GP játékokat mutattak be. Ott volt köztük a Stalker 2 is. Úgyhogy igaz az infó.

#3 Akinek van ps-e annak nem kell boxot vennie ahhoz h GP-sszal tudjon ócsón játékokat kipróbálni. Elég egy pc is hozzá. (Btw akinek van pénze ps5re, miért is lenne xboxra is? Vagy fordítva. Nem vágom az összefüggést. Attól mert meg tud venni vki 185k-ért egy konzolt még nem lesz milliáner. Sztem.)
5.
5.
delphijos
#2: Mondjuk azt az infót hogy ez GP-s lesz majd nem tudom honnan vetted. Ha meg nem, akkor miért lenne egy dollár PC-n meg box-on ? Hogy később esetleg bekerül ? Ha mindenki erre várna hogy “hátha később oda is jön” és nem vennék meg, akkor nem sokra mennének az exkluzivással….
4.
4.
crytek
#3: Azoknál a bugtengereknél bármi méltó tud lenni. Szerencsére elfelejtették azt a saját ótvar engine-t is amit gyak ők se tudtak kezelni akik készítették..
Szóval azokhoz képest az univerzum legjobbja lesz.

'Nehogy már az alapján legyen egy konzol jobb, hogy melyik játék hol jelenik meg"

Sehol nem írt ilyet senki, ezt egyedül te hoztad ide.
3.
3.
mephi
#2: Hagyjuk már ezt a folyamatos fikahengert pls... Van PS5-öm, és van egy jó PC-m, és tervben van egy új Xbox is. Nehogy már az alapján legyen egy konzol jobb, hogy melyik játék hol jelenik meg. Ez kb. itt érdekel pár gyerekkorban megragadt embert. A kérdés itt az, hogy méltó tud maradni ez a játék az elődjéhez. Ez sokkal jobban érdekel, mint az, hogy hol mennyiért játszhatok vele. Akinek telik PS5-re és exkluzív címekre annak nagy valószínűség szerint nem fog fájni egy Xbox a maga előfizetésével.
2.
2.
crytek
100% volt hogy jön majd ps-re is.. mivel nem ms-é a cég egyértelmű volt
Itt max annyi hogy amig pc-n boxon letolhatja az ember 1$-ért addig ps-en meg kell venni x ezerért
1.
1.
br1Koo
Hál istennek beállt egy kis pénzzel a Micro a játék mögé. Borzasztó nagy csalódás lenne ezt a projektet elkaszálódni látni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...