Horizon: Forbidden West - Aloy evolúciója

  • Írta: gorien
  • 2021. szeptember 29.
  • Hír
Link másolása
A Horizon: Zero Dawn hősnője új kalandra indul a jövőre esedékes folytatásban. Aloy minden szempontból kiemelt figyelmet élvez a fejlesztőknél, akik most abba avatnak be minket, hogyan fejlődik tovább a Forbidden Westben.

A Guerrilla Games tavaly leplezte le 2017-es játékának, a Horizon: Zero Dawnnak a folytatását, amelyben Aloy nyugatra utazik, hogy egy rejtélyes kórság által tizedelt vidéken éljen át új kalandokat. A hősnőnek szenteltek most blogbejegyzést a fejlesztők, amelyben sorra veszik, miként közelítik meg, és fejlesztik tovább a karaktert a Forbidden Westben.

Ben McCaw narratív igazgató szerint Aloy már az első játékban is sok mindenen ment keresztül, ahogy egy lényegtelen kívülállóból a posztapokaliptikus világ egyik legfontosabb személyévé vált – az útja azonban még messze a végétől. Az egyik nagy narratív kihívás így az a folytatásban, hogy olyan kihívásokat állítsanak eléje, amely révén hihetően tud tovább fejlődni.

Persze nem csak a történetben fejlődik tovább Aloy, hiszen több részleg is dolgozik azon, hogy minden aspektusában több legyen: még hitelesebb hangot, animációkat, harci mozdulatokat vagy felszerelést várhatunk. A még realisztikusabb megvalósításhoz a Guerrilla alaposan kihasználja a PlayStation 5 nyújtotta lehetőségeket.


Aloy új karaktermodellje így még több részletet vonultathat fel, mint a Zero Dawnban: finomabb textúrákat, valósághűbb anyagokat, szeplőket, bőrhibákat, még az arcon található apró szőrszálakat is. Megnövelték a modellen található ízületek számát is, hogy természetesebb mozdulatai és arckifejezései legyenek. Számtalan új öltözéket is találhatunk majd a folytatásban, amelyek hitelességére szintén odafigyelnek, egészen annyira például, hogy a ruhák a varratoknál nyúljanak.

Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a PlayStation 4-játékosok egy gyengébb, kompromisszumosabb végeredményt kapnának. Bastien Ramisse vezető karakterművész szerint a Forbidden Westet folyamatosan tesztelik PS4-en és PS5-ön is, és az első rész munkálatai közben is tapasztalták, hogy vannak még rejtett erőtartalékok a Sony előző konzolgenerációjában, amelyek jól jönnek a folytatás megjelenítéséhez.

A Horizon: Forbidden West 2022. február 18-án jelenik meg. A különböző kiadásait már elő is lehet rendelni, és az is kiderült, hogy a Sony mindegyikkel engedni fogja az ingyenes keresztgenerációs upgrade-et.

11.
11.
KopyAti
"Eléje" Hinnye! :)

"A még realisztikusabb megvalósításhoz a Guerrilla alaposan kihasználja a PlayStation 5 nyújtotta lehetőségeket."
Na ezért várom meg, hogy legyen Ps5 öm, s inkább arra veszem meg. Nem akarok cumira futni, mint a Valhallával.
8.
8.
DragonBleacPiece
Szép Aloy arca és normális, nem olyan mint egy tucat magyar akit az utcán látok, fekete hajjal, narkós pofával és bamba barna tehénszemmel. De szerintem sokaknak jobban tetszene itt ha más frizurája lenne pl, nem tűnne pufinak az arca.
7.
7.
markoci555
Pont tegnapelőtt vittem ki az eslőt (tegnap meg végigfutottam new game+ legnehezebben, ami meglepően könnyű volt, munka előtt pár óra alatt megvolt) és a karakterek arcai, meg a beszéd animációk azok nagyon jók voltak, szóval ilyen újítás az jöhet, de sokkal kíváncsibb vagyok a harcrendszerre, mert azon lenne mit javítani...Az alapok teljesen jók, ez a lőjünk gyenge pontokra nagyon bejön, de ahogy az íjjal lehetett lőni, úgy hogy ki se kellett hozzá húzni és már röpült is a nyíl, az kiábrándító volt... ne én legyek már a rossz mert kihasználom a játék nyújtotta hülyeséget, hanem "javítsák" meg.
A másik fontos kérdés, meg hogy pár éven belül jön-e pc-re, mert nagyon nyitva hagyták a végét, mindenképp játszani kell ezzel a résszel is.
enyhén spoileresen:
kib****ott Sylens hagyná a világot porig égni, csak hogy tanuljon egy kicsit a kvantumszámítógépekről? :D
5.
5.
nemfontos
#1: https://9gag.com/gag/azMZjQz
2.
2.
PapaYeti
#1: Mert a karakter skandináv elemekből lett összerakva ott jellegzetes és gyakran megjelenik a kerekded arc. Talán nem is baj hogy nem az a tucat anoreksziás semmibe bámuló képe lett.
1.
1.
Windrider
Elképesztően élethű, de továbbra se értem miért csinálták ilyen pufira az arcát, mintha körbecsipkedték volna a darazsak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...