Xbox-exkluzív lesz Indiana Jones videójátékos kalandja

  • Írta: osan
  • 2023. december 13.
  • Hír
Link másolása
A Bethesda műhelyében készülő Indy-kaland eredetileg nem kapott volna exkluzivitást, de miután a Microsoft nyélbe ütötte a ZeniMax felvásárlását, a két óriáscég, a Disney és a Microsoft újra tárgyalóasztalhoz ült.

Már régi történet a ZeniMax Media felvásárlása, mely során a Microsoft megszerezte magának a Bethesda stúdióját is. Elnézve a Starfield útját, nem meglepő, hogy a készülőben lévő Indiana Jones-játék is exkluzív lesz, de most a filmfranchise jogait is birtokló Disney videójátékos részlegének feje, Sean Shoptaw is megszólalt a témával kapcsolatban:

Az Xbox még mindig az egyik legnagyobb piaca a játékoknak, így nem érezzük azt, hogy túlzóan exkluzívak lennénk. Úgy hisszük, hogy így is rengeteg játékoshoz el fog jutni az alkotás és szerintünk mind stratégiailag, mind pénzügyileg ez az ésszerű döntés.” - nyilatkozta az Axios Gaming oldalának.

Még 2021-ben jelentették be a játékot és a MachineGames svéd csapata fejleszti, akiknek a modern Wolfenstein-játékokat is köszönhetjük. Todd Howard producerként veszi ki részét a játék fejlesztésében és elmondása szerint: „Műfajok keveredése lesz a játék. Különleges lesz, szándékosan nem csak egy dolog, sok mindent máshogy fog csinálni.”

A jelenleg még pontos cím nélkül tetszelgő Indiana Jones-játék Xbox- és PC-exkluzív lesz, sőt már megjelenése napjától elérhető lesz a Game Pass katalógusában.

35.
35.
Yanez
#34,33: Srácok, nekem most esik csak le, hogy miket írt a tag. :D Szerintem most jól belegázoltunk egy trollbunker legmélyébe! :))) Nincs is értelme tovább futtatni ezt a vitaszálat.
34.
34.
Nate Hope
#32: Az Unchartedben hol volt LMBTQ? Tisztában vagy egyáltalán a kifejezés jelentésével?
33.
33.
Spazz Maticus
#32: Ez alapján : Nem vert/gyilkolt halomra komplett helyőrségeket, külőnleges osztagokat, természetfeletti lényeket, a szárazföldi állatpopuláció legnagyobb ragadozóiról nem is beszélve, mellesleg repülőkről, sziklákról lezuhanva/kizuhanva, hegycsúcsokat megmászva, és természetesen férfitarsainál mindíg gyorsabb észjárassal rendelkezve egy ránézésre vasággyal 50kg-os nő a Tomb Raider sorozatban véletlenül, te nagy erkölcsrendész ? XD...
De amott kapott a főhős két pofont egy nőtöl, bár ugyanazt vegigcsinálta mint LC, de az Uncharted a "b#zis", nem a TR.

Hát persze...XD

Látod, ez van mindíg. Ezért az irónia feléd részemről.
Inkább a s#ggedből húzol elő egy két másodperc alatt megcáfolható baromságot úgy tálalva mintha hoznád az univerzum megfejtését, mint hogy azt mondanád : Ja bocs, f@szságokat írtam, vagy annyit : srácok, nekem amaz sokkal jobban bejön.

Vagy ez nem egy "csakazértis" litánia mint amiket nyomsz ilyenkor, hanem ezt komolyan is gondolod ?
Az igen, akkor...
Nagyon elfajultnak kell lenni egy Uncharted-be LMBTQ-t látni, nem szimpla egyszerű kalandjátékot. Fennti indoklásod alapján kábé az az, amit te annak gondolsz...

Az így gondolkodó embereknek célcsoportjait is ismerem persze nem vagyok naív, de ha nem haragszol csak módfelett mulatok rajtuk...XD

32.
32.
Doomsayer
#29: Titeket nem vert végig a színes bőrű nő, Nadine az egész játékon, macsók? Valamikor egyszerre két férfit? Meg nem értem a feltevést, hogy pont egy Sony játékban ne lenne LGHDTV.
31.
31.
delphijos
#29: Egy tonna hiba van abban is. Ez az egyik. Meg az hogy 100 csapdán átverekszi magát, és az ellenség MÁR OTT VAN. :)
30.
30.
delphijos
#26: “Addig ez nehezen mondható el az Unchartedről, hisz nem sok jót várhat a Mr. Mindent Elkaszálunk Sony-tól.”

Kizárólag erre az IP-re vonatkoztatva, szerintem nem baj ha nincs több. Elmondtak már mindent, felesleges húzni mint a rétestésztát. Nem jó az amikor már olyan hogy a főhősnek 100 évesnek kéne lennie hogy beleférjen az időbe , és hetente megtörténik vele a világ legnagyobb kalandja.
29.
29.
Seraph
#20: LGHDTV-t nem tudom hol láttál Unchartedben, shooterként viszont sokkal jobb a Gears. Az mondjuk röhej hogy UCben több ellenséget kell lemészárolni mint abban, nem kis narratív diszonancia.
28.
28.
delphijos
#20: “Hát látod, ezért kéne kipróbálnod a szóban forgó játékokat is”

Az összeset végigjátszottam, a U1 és 2 platina is. De taníts mester ! ;D Főleg ilyenek után.

“az Uncharted egy sima Gears of War klón, amiről helyenként nagyon messziről süt az LMBTQ”

Lehet szeretni valamit, de azért inni nem kell gyógyszerre.

Tőlem Háború és Béke hosszban is magyarázhatod, de a TR akkor se lesz MGS, a U meg GEARS.
27.
27.
Spazz Maticus
#20: ..."Harc téren az Uncharted egy sima Gears of War klón, amiről helyenként nagyon messziről süt az LMBTQ, meg a parasztvakítás, de addig a Tomb Raider ezzel szemben egy elég komoly játék, aminél látszik, hogy volt valami pályatervezés"...

Ezen most felröhögtem ne haragudj.
Az Uncharted mint "LMBTQ-akció/kaland shooter", a full macsó főszereplőjével, mindezt Lara Croft mindenkit legyilkoló igazi "modern erős nő" karakterével szembeállítva bírod mondani...

Bár nálad ezt sosem kehet tudni mit akarsz ilyen eszement baromságokkal mondani, de majd egy kétoldalas kisregénnyel megmagyarázod. XD...
Esküszöm ezt el is olvasom ha nagy haragvásodban méltatsz rá, mert itt tippre ember nincs aki ezt rajtad kívül értelmezni tudná...XD

Egyébként számomra mindkét sorozat játékai nagyon kellemes, sok-sokórányi minőségi játékórát tartalmazó igazi hollywoodi ZS-kategóriás akciótörténetek, miknek sztorijai, harratívái ezer sebből véreznek, és nekem bárki mondja azt valamelyikre hogy "komolyabb" azt símán kiröhögöm, viszont játéknak egyformán fenomenálisak.

Sőt én még játszottam anno az Indiana J-s game-ekkel is, és pontosan ugyanebbe a kategóriába tartoznak, de ettől függetlenül hatalmas lelkesedéssel próbálnék ki egy új darabot, mert nagyon jó emlékeim vannak róluk... ;)
26.
26.
Animejetix
Már megint ez az összehasonlítási mánia!
A TR és az Uncharted nem is különbözhötne egymástól jobban!
A TR lopakodós, kraftolós, becserkészős, felfedezős játék. Arról nem is beszélve hogy ilyenkor általában kvára felesleges a sztori, ugyanis az emberek nagyrésze korlátozottan tud koncentrálni többfelé. De persze tisztelet a kivételnek!
Az Uncharted viszont tűzharcra kihegyezett akció shooter látványelemekkel és pörgéssel, plusz lehet benne mászkálgatni, vannak kincsek, és van fasza sztorija! Mint valami film, de pár epizód után ugyanazt adták el és ellaposodott...
Végezetül ne feledjük el hogy a Tomb Raider egy őskori játéksorozat, és már ezerszer újjászületett, kb. a létező eddigi összes platformon, és mindig meg is tudott újulni. És lesz is még ki tudja hány száz évig... Addig ez nehezen mondható el az Unchartedről, hisz nem sok jót várhat a Mr. Mindent Elkaszálunk Sony-tól. Megy a levesbe ahogy az eddigi összes sikeres ps exklúzív...
25.
25.
Robilluma
#17: "nem tudja semmi más játék nyújtani sem sztoriban" Itt azért besírtam keményen.
Lara és Jonah párosa a köztük zajló párbeszédeket tekintve korunk Marvel filmjeinek szintjét is verik. A sokkolóan bugyuta, pár szavas mondatokat a helyzetszituációk és a gyengécske face animation tették még kabarisztikusabbá. Amikor a legtitkosabb útvonalakon, páratlan platform puzzle-okon át, ledarálva az ellenségek seregét jut el Lara vérben és verítékben úszva egy hegytetőre, erre ott várja Jonah és kb olyan, igen frappáns megjegyzéseket tesz, hogy "Te is itt vagy?" "Jól vagy?" "Mehetünk tovább?" stb, na az aztán sztori. Szakadtam a röhögéstől. Sokmindenben kjó az a játék, de a karakterek kidolgozottságában és sztoriban csapnivaló.
A játék felfedezésben és kincsvadászatban nagyon nagyon ott van, én is imadtam.
Mindenesetre én akkor játszottam vele, amikor az Epic ingyen adta. Hiába akartam az összes mellékküldit a titkos pályákkal felfedezni, a játék kb harmadánál annyit crash-elt h szívfájdalommal, de el kellett engednem. Főleg miután az egyik ilyen esetnél az intézőtől az asztalig és kb mindenhol 600%os ikon- és betűméretre varázsolta a crash a rendszert xDD. Szóval a minőség ezen része is hagy kívánnivalót maga után (több évvel release után sem javítva).
Majd PS5ön egy nagy akcióban, vagy egy normális PS Plusz csomag esetén tuti végigviszem, ha a játék is engedi :D.
Sztem nem tudott felnőni az Uncharted 4 szintjére, de nem is kell. Remek játékok. Egyes elemekben etalon mind2.
24.
24.
Yanez
#17: Mindkettőt hard fokozaton toltam, de uncsicsárted-ben több kihívást véltem feledezni. Számomra mindkét játék stílusában megvolt az a fun harc közben, ami élvezetessé tette azt, de abban egyetértek, hogy a TR-é picit élvezetesebb volt, főleg az íjászkodás és kidolgozottabb lopakodás miatt, ami inkább a shadow of TR-e igaz. Az UC sztoriban viszont magasan felette áll, pedig a SotTR ezen a téren nem semmi volt, ám a karakterek még mindig felejtősre sikeredtek.

Az viszont teljesen lesokkolt, hogy az MGS szériához hasonlítottad. A TR ezerszer áll közelebb az UC-hez, mint az MGS-hez.
23.
23.
sumblinker
"Jó exkluzív cím" - ezt írtam, nem azt, hogy jó játék. Nem ugyanaz a kettő.
22.
22.
Doomsayer
#21: Én is megpusztultam benne nehéz fokozaton nem egyszer, de nem azon van a hangsúly, hogy ne lenne nehéz. A TR-ben ritkán van, hogy kötelezően rád szakad az akciójelenet és ezt rendszerint említik is a kritikák, hogy eléggé faparaszt egy módszer a játék egyéb részeihez képest. De akkor is ott van közben az akrobatika, kraftolás, bombák, különböző fegyverek, ugrálás, lopakodás, stb lehetősége, míg az Uncharted-ben csak állsz egy oszlop mögött aztán eltalál egy-két hitscanner és akkor piros lesz a képernyő. Totál nem ugyan az a szint XD Teljesen más értelmi szint a két cím.

21.
21.
crytek
#20: Ebbe igaza van. Unchartedben a crushed nehézség az kegyetlen szerintem egyik tomb raider legnehezebb szintje se karcolta meg..
Minden Unchertedet végigtoltam szóval tudom miről beszélek.
20.
20.
Doomsayer
#19: Hát látod, ezért kéne kipróbálnod a szóban forgó játékokat is. Az Uncharted-nek az akció része mindig is ilyen "így sikerült" szinten mozgott, míg a TR ebben sokkal kidolgozottabb volt és akkor még csak a normál nehézségről beszlélhetünk. Láthatóan lövésed sincs megint, hogy miről dumálok, csak megpróbálsz szerepelni és majd későb egy szavakon rugózni. Amíg rohangálsz meg ugrálsz a pályán, addig nincs különbség, de amikor már ellenségek is vannak, akkor eléggé elvérzik az Uncharted mind a lopakodás, mind a mozgáskultúra, mind az akció terén. Harc téren az Uncharted egy sima Gears of War klón, amiről helyenként nagyon messziről süt az LMBTQ, meg a parasztvakítás, de addig a Tomb Raider ezzel szemben egy elég komoly játék, aminél látszik, hogy volt valami pályatervezés is a megejelenése előtt és sokkal több a játékmenetbeli lehetőség is. Éppen ezért lehet más játékosoknak ajánlani a kettőt. Akik nem akarnak valami mélyebbet, azoknak az Uncharted lehet a nyerő és ajánlhatatlan a Tomb Raider, de a komolyabb és belemerüléésre alkalmasabb anyagot keresőknek már nem ajánlható az Uncharted.
19.
19.
delphijos
#17: Nekem aztán mindegy kinek melyik jön be jobban, én mindkét szériát szeretem, de ez szerintem ez azért nem kicsit ferdítés :

“ Az Uncharted nálam mindig a könnyedebb hangvételű, de hirtelen parázs harcokkal operáló látványos és könnyed kaland volt, míg mondjuk egy Shadow of the Tomb Raider az már sokkal komolyabb, szinte Metal Gear Solid 3: Snake Eater szintű túlélő mesterművé válik, főleg nehezebb fokozatokon”

Nehéz fokozaton az Uncharted se “könnyed lövölde” , a TR meg nem lesz MGS.
18.
18.
crytek
#15: Azt honnan tudod hogy ez az lesz? MS-nak eddig nem sok jó játéka van mióta megvett ezernyi céget..
17.
17.
Doomsayer
#5: Elmondta Yanez és Seraph kábé.

Amúgy szerintem sem ők, és bizonyára én sem tartom most rossz játéknak az Uncharted-et. De az az igazság, hogy még mindig más stílus. Az Uncharted egy nagyon jó minőségű játék és nagyon jó annak a stílusnak, ami. Mint olyan nagyon is ajánlható cím. De a TR más stílusú cucc. Attól, hogy régi kincsek, meg erdei kalandok vannak benne, még nem lesz egy kaptafa a két cím. Az Uncharted nálam mindig a könnyedebb hangvételű, de hirtelen parázs harcokkal operáló látványos és könnyed kaland volt, míg mondjuk egy Shadow of the Tomb Raider az már sokkal komolyabb, szinte Metal Gear Solid 3: Snake Eater szintű túlélő mesterművé válik, főleg nehezebb fokozatokon. De ahogy mondtam, nem akarom degradálni az Uncharted-et, mert az nagyon jó annak, ami. Egy könnyed, érdekes, vicceskedő Indiana Jones klón játék, ami egyébként valójában sokkal jobb is, mint az Indiana Jones filmek újabban. Viszont a Tomb Raider azért bőven túlment ezen a premisszán és toposzon is mind játékmenet, mind grafikai téren és igazából azt a fajta élményt, mint a Shadow of the TR nyújt, nem tudja semmi más játék nyújtani sem sztoriban, sem grafikában, sem minőségben. Illetve amíg a Tomb Raider-ből új rész következik hamarosan újragondolva, addig az Uncharted-ből a jogtulajdonos miatt nyilvánvalóan csak újrakiadások várhatók. Emberfüggő, hogy melyiknek melyik játékot ajánlanám szívesebben.
16.
16.
memoryman
Kérdés mikor jön game pass-ba!
15.
15.
sumblinker
Rossz hír... De már az Xboxra is ráfért egy jó exkluzív cím.
14.
14.
Low Noise
Szeretem ezeket a TPS játékokat, de jobb lenne egy Quantum Break 2 mint egy huszonötödik kincskereső játék. Bár ez még mindig sokkal jobb mintha Marvel játékot csinalnának.
13.
13.
Seraph
#3: Nekem is sokkal jobban bejött a TR remake mint az Uncharted. Abból igazából csak a 4 jött be, de annyira az se hogy egynél többször végigjátsszam.
12.
12.
KopyAti
Ahogy a starfieldért sem, úgy ezért sem fogok X et venni.
11.
11.
Yanez
#5: Minőségben számomra is magasabb szintet képvisel és itt nem csak a játékmenetre gondolok, hanem minden másra is, mint pl zenei aláfestés, szereplők egyedisége és mélysége, párbeszédek, sztori, stb. A TR-ben viszont páratlan az íjászkodás és úgy egészében rohadtul jó játék volt az utóbbi 3 újragondolás, főleg az utolsó! Az a szint már mindenben előrelépés volt!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...