Kirúgták a Payday 3 csapatának a CEO-ját

  • Írta: szlav
  • 2024. március 12.
  • Hír
Link másolása
A Starbreeze Studios is bevallotta, hogy a Payday 3 rajtja messze az elvárások alatt teljesített. Nyíltan kijelentették: új vezetőre van szükség. Ennek értelmében pedig megváltak a stúdió eddigi vezérigazgatójától.

A Starbreeze Studios évekig a csőd szélén táncolt, és lássuk be, nem a Payday 3 mentette meg a stúdiót (hanem a végtelenségig fejhető Payday 2 és a Plaion tőkeinjekciója). A papíron garantált sikert ígérő kooperatív rablószimulátor csúnyán elhasalt, nemcsak a megjelenés után is hosszan elhúzódó technikai problémák miatt, de a kevés tartalomnak köszönhetően is. A cég igazgatótanácsa is belátta, hogy komoly változásokra van szükség, az eddigi baklövésekért pedig a fejlesztőcsapat legfelső fokát teszik felelőssé.

befektetőknek szánt levélben a Starbreeze bejelentette, hogy mindössze három év után menesztik Tobias Sjögrent, a Starbreeze Studios elnök-vezérigazgatóját. Helyére Juergen Goeldner áll, mint ideiglenes CEO:

"A vállalatunknak nyílt és világos stratégiája van, amelynek középpontjában a saját és a licencelt IP-ken alapuló, a játékosok számára vonzó játékokfejlesztése áll. Az igazgatótanács együttes értékelése szerint eme stratégia végrehajtásához más vezetésre van szükség. Jürgen Goeldner 2023 óta tagja az igazgatótanácsnak, és több mint 40 éves iparági tapasztalatával erős átmeneti megoldást jelent." - olvasható a fent említett levélben.

Egyelőre korai megmondani, hogy teljesen menthetetlen lenne-e a Payday 3, az azonban világos, hogy a Starbreeze nem csak erre az egy címre és IP-ra helyezi a saját jövőjét. Tavaly decemberben tudtuk meg, hogy a stúdió megállapodást kötött a Wizards of the Coasttal, melynek értelmében egy, a Dungeons & Dragons világára és mechanikáira építő fantasy játékot készítenek - ezt a címet egyelőre csak Project Baxter néven ismerjük.

1.
1.
Extol
Már mindennek van CEO-ja
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...