Nintendo Wii

Új generációs, olcsó kategóriás nextgen konzol a Nintendo-tól. Árának köszönhetően rendkívül széles körben elérhető (és szerethető).
1293632781

PSP- és Pokémon-győzelem Japánban

Az ASCII Corporation közzétette a 2010-es év japán játék- és konzoleladásait. A játéklistát ugyan uralja a Nintendo, az idei legjobbak közé még két tavalyi megjelenésük is beférkőzött, ám a konzoleladások terén visszaszorult a cég: a Nintendo DS zuhanásának köszönhetően a PSP vitte el a pálmát idén.
1291975200

NPD-jelentés: Call of Duty- és Kinect-siker

Az amerikai játék- és konzoleladásokat összegző NPD Group közzétette a novemberi jelentését, amelyből az is kiderült többek között, hogy a Call of Duty: Black Ops adta a múlt havi játékeladások negyedét, illetve hogy a Kinect volt a legnépszerűbb kiegészítő a piacon, ami az Xbox 360-nak is jó tett.
1291298452

HWSW: Már a PC-s játékokkal is konzolon játszunk?

Október végén boltokba kerültek a Sims 3 konzolos verziói. A sorozat már korábban is tett kitérőt a játékgépekre, de még sosem fordult elő, hogy ilyen pontosan átültessék a PC-s játékot más platformokra. Pillanatnyi felindulás az Electronic Arts részéről, vagy egy hosszú távú folyamat része a konzolos Sims?
1291123817

Másfél millió Nintendo-gép kelt el a hálaadás alatt

Amerikában a múlt hét végén volt a hálaadás, amely a karácsonyi bevásárlószezon nem hivatalos kezdetének is számít az országban. A gyártók fokozott elvárásokkal fordulnak az ünnephez, elvégre ezekben a napokban ugrásszerűen megemelkednek a konzoleladások is.
1290768291

Japánban is az élen végzett a Black Ops

Amerikában tegnap hálaadás volt, ezért a szokásosnál kevesebb az érdekes hír, így nincs mit tenni: szemezgessünk a japán lapokból! Mint kiderült a keleti szigetországban is szépen nyitott a Call of Duty: Black Ops, míg a Kinect a vártnál jobban, de nem túl kiemelkedően szerepelt a múlt héten.
1289751739

Jövőre sincs szükség Nintendo Wii 2-re

Megjelent a Kinect is, mostanra háromfőssé duzzadt a mozgásérzékelős platformok versenye. Láthatóan a Move és a Microsoft kamerája is népszerű, míg a Wii-nek kevésbé megy jól újabban - a Nintendo szerint azonban még mindig nincs itt az ideje a Wii 2-nek, sőt jövőre sem lesz szükség rá.
1289580058

Hírek a nagyvilágból - rövid infók estére

Folytatódik a rövid hírösszefoglalónk: megjelent a Fallout: New Vegas új javítása; az EA fogja kiadni a Star Wars: The Old Republicot; a végtelenségig tarthat majd a Crysis-sorozat; jövőre indul a Civilization Network; továbbá decemberben mutatják be a Saints Row 3-at és a moziadaptációt.
1289320831

Hírek a nagyvilágból - rövid infók estére

Folytatjuk a napi rendszerességgel jelentkező "híradónkat": hamarabb jönnek a Super Street Fighter IV DLC-i, PlayStation Lounge nyílt New Yorkban, lemondott a Tecmo Koei vezérigazgatója, L.A. Noire trailer érkezik csütörtökön, és az elemzők szerint a hardcore játékosoknak jobban tetszik a Move. Nahát.
1288196005

Pachter szerint újra a Wii lesz a karácsonyi sláger

Hiába a folyamatosan csökkenő eladások, Michael Pachter szerint az a legvalószínűbb, hogy a Wii novembere és decembere újra erős lesz. A korábbi években rendre tarolt a Nintendo a karácsonyi szezonban, az utóbbi hónapok számadatai alapján azonban joggal bizonytalanodhatunk el.
1287820858

Képeken a Nintendo Wii Remote Plus

Húsz új képet kaptunk a Nintendótól, ezeken a Wii új kontrollere látható: a Remote Plus novemberben kerül boltokba, és négy színben lesz kapható. Méretre és külsőre megegyezik az eredeti irányítóval, ezért bármelyik kiegészítőt csatlakoztatható lesz rá, ezúttal viszont nem lesz szükség Motion Plusra.