Bevezető.

Először is Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!

Sose csináltam még ilyen listát, de régóta szeretnék. Ahogy korábban is, most is az újév környékén nagy örömmel olvasgattam a sorra megjelenő hasonló posztokat itt a GK-n, hogy ki mivel játszott az elmúlt évben. Évértékelő, összefoglaló, különböző gamer listák. Nekem azonban valahogy az elmúlt években sosem volt rá érkezésem, hogy én is csináljak egy ilyet. A december nekem elég zsúfolt szokott lenni. Sok a munka, készülődés az ünnepekre, család, stb. Aztán január elején meg mindig úgy be vagyok lassulva, próbálom kipihenni az előző év fáradalmait, hogy mire téli álmomból ébredezni kezdek addigra meg már nem aktuális egy ilyen témájú poszt. De most végre én is írok egy ilyet :D

A listában szereplő címek nem jelentik azt, hogy mindet végig is játszottam, és főleg nem azt, hogy ki is maxoltam őket. Nem vagyok achi vadász, és nem szokásom maxolgatni. Úgy, és annyit játszok egy játékkal ahogy, és amennyit jól esik. Sok játékot a listáról tehát egyszer sem játszottam teljesen végig, csak szimplán viszonylag sokat játszottam velük, míg más régebbi címeket pedig sokadik alkalommal játszottam újra az idén (is). Igen, ez azt jelenti, hogy nem csak az idén megjelent játékok szerepelnek a posztban, hanem régebbiek is.

(A posztban saját screenshot-ok, és saját gameplay videók vannak beszúrva.)

Nézzük akkor, hogy mivel is játszottam 2017-ben. Időrendi sorrendben.

JANUÁR - FEBRUÁR

Rise of the Tomb Raider

Az asszonynak vettem még karácsonyra, tehát még előző év végén kezdte el, de mivel ő még kevesebbet játszik, mint én ezért januárra is átcsúszott a játék, annak ellenére, hogy mindössze 13 óra alatt a végére is ért. Valahogy annyira nem voltunk lenyűgözve, mint az előző résztől anno. Talán azért is, mert szinte ugyan az csak pepitában. Az előzőt vagy 4x is végigjátszottuk, de ezt eszünkbe nem jutnak újra elővenni. Egyébként nem rossz játék, csak valahogy ez a rész már nem fogott meg annyira. Talán részben azért is mert a lineáris, előre scriptelt csőjátékok már egy jó ideje egyre kevésbé érdekelnek, és úgy tűnik ez az érdeklődés kezd a nullához közelíteni.

Tom Clancy’s The Division

Már több, mint egy éve megvolt a játék, de még mindig szerettem újra, meg újra visszatérni időnként a részletgazdag, magával ragadó hangulatos téli, havas Manhattan-be. Idén év elején is, aztán egy nagyobb nyári szünet után év vége fele is megint rendszeresebben visszatértem. Én azonban kissé különc módon többnyire egyedül játszom vele, a DZ-t messze elkerülöm. Tudom, hogy a többség szerint pont a játék lényegéből maradok ki, de én így szeretek játszani. Egyedül. A játékról bővebben ebben a posztomban írtam.

Tom Clancy’s Rainbow Six Siege

Hasonlóan az előző címhez, ez a játék is megvolt már egy ideje, de örömmel tértem vissza 2017-ben is rendszeresen egy pár Terrorist Hunt Classic meccset lenyomni szintén főként egyedül, Lone Wolf módban. Semmilyen játék multi, PvP része nem érdekel, de ebben a játékban a TH móddal máig szeretek menni, amiről itt írtam bővebben. Rombolható környezet, nincs health regen, de még medkit sem, nincs wallhack, eagle vision, minimap, és ráadásul a többi játékhoz képest igencsak okos az MI, és nem előre scriptelt. A terroristák elhelyezkedése a pályán minden meccs elején random, majd a mozgásuk, és a különféle szituációkra adott reakciójuk sem olyan könnyen kiszámítható, sokszor meg tudnak lepni. Szinte soha nem alakul kétszer ugyanúgy egy-egy meccs, még ugyan azon pályán, ugyan azon taktikát, útvonalat alkalmazva sem. Ettől megunhatatlan számomra.

TAVASZ

Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands

A zárt, és a nyílt bétát is kipróbáltam. Előbbinél borzasztó élményeim voltak, míg utóbbinál már kellemesen csalódtam, mivel sokat javult az korábbi verzióhoz képest. Persze messze nem volt hibátlan, de összességében olyan szórakoztató volt számomra, hogy nagyon régóta most először újra a megjelenéskor vettem meg egy Ubisoft játékot. Nem is bántam meg. A következő hónapokban szinte csak ezzel játszottam. Lényegében egész tavasszal szinte csak ezzel töltöttem a szabadidőm azon részét, amit a videojátékoknak szenteltem. Bár elvileg taktikai, lopakodós kommandós game lenne, én mégis inkább ilyen Lone Wolf McQuade Chuck Norris módban szerettem vele menni:

Bővebb véleményem a játékról itt olvasható. Habár a megjelenést követően is sokat javítgatták, foltozgatták, máig nem hibátlan a játék, de nekem azért mégis tetszett. Aztán egy idő után már engem is elkezdett egyre inkább bosszantani pár olyan apró hiba, hiányosság, ami miatt egyre kevesebbszer volt kedvem elindítani a játékot. Inkább néztem másik játék után:

Far Cry 3

Sajnos a Wildlands (un)intelligens fedezékrendszere számomra az egyik legbosszantóbb dolog volt, és a first person nézetet amúgy is jobban kedvelem, ezért újra elővettem ezt a régi, örök kedvenc klasszikust. Egy remek modot beizzítva kezdtem egy new game-et. A Gyga Island mod segítségével a világban az ellenséges NPC-k száma többszörösére emelkedik az alap játékhoz képest. Ha már az ellenfelek ilyen bambák, hogy az alap játékban szinte duck hunt szintű a lövöldözés, legalább legyenek sokan. A többszörösére emelt ellenséges katonák hatására már egy igazi túlélő játék lett belőle. Sokszor olyan komoly túlerővel néztem szembe, hogy szinte már egy háború közepén találtam magam, amiből nem egyszer jobbnak láttam venni a nyúlcipőt, ahogy egyre csak érkezett az újabb, és újabb erősítés. De amint elvesztették a nyomom, és szereztem újra lőszert, visszatértem :) Máskor viszont sikerült tartanom magam, míg végül elfogytak. A csata után elnézve a sok hullát, és a roncsokat tényleg hatalmas háborúkat lehet így vívni a játékban, egy seregnyi enemy npc-vel megküzdve, amit ez a mod rám szabadít. Máskor meg eleve lopakodó üzemmódban próbáltam elérni a célomat. Fast travelt nem használva már az is igazi kihívás volt, hogy eljussak egyáltalán a küldetések helyszínére. Sokszor hagytam is a fenébe a küldetéseket, és csak felfedeztem, harcoltam, gyűjtögettem. Nálam egy megunhatatlan örök klasszikus ez a játék. A különböző remek modokkal pedig főleg.

NYÁR

Assassins Creed Black Flag

Ismét egy örök klasszikus. Megint végigvittem. Sokadik alkalommal. A harc szinte nulla kihívást nyújt, de élvezetes, és szórakoztató, a világ pedig gyönyörű, és ámulatba ejtő. Jó érzés csak felfedezni, és hajókázni a tengeren. Próbáltam nehezítésként olyanokat, mint pl. hogy a karakter életerejét nem fejlesztettem, vagy mint amikor a Csókát felfejlesztettem és nagyon op lett, akkor harc közben nem használtam egyáltalán a forgólövegeket, sem a mozsárágyúkat. De ez a játék nem a kihívásról szól. Viszont szórakoztató.

BeamNG.drive

„A dynamic soft-body physics vehicle simulator capable of doing just about anything.”

Régóta szemezgettem ezzel az early access „játékkal”. Ha nevezhetem egyáltalán annak, mert sokan csak tech demónak tartják. A „törés szimulátor”. Sokan csak különböző tömegkarambolokat rendeznek vele, aztán felteszik a youtube-ra. Mivel azonban számomra az autós játékokban mindig is a törés volt az egyik legfontosabb szempont ezért szemezgettem vele sokáig. Na de csak pár üres pálya van, forgalom nélkül, és lényegében csak a törésmodellben lehet gyönyörködni. A kevés tartalom miatt úgy gondoltam nem érdemes pénzt költeni rá. Aztán a Summer Sale alkalmával jó áron volt, ezért hirtelen felindulásból lecsaptam rá. Kellemesen csalódtam. Ugyanis nem csak a törést szimulálja példátlanul jól a játék, hanem az autók viselkedését is.

Első indításkor Freeroam módban ráböktem egy pályára. Ott volt egy pickup egy faház mellett egy mezőn. Gyorsan váltottam egy régebbi amcsi izomautóra, ugyanis ezek a kedvenceim. Ahogy az erdei tisztáson a fűben kapart a kerék, és össze-vissza csúszkáltam az autóval az valami elképesztően nagy élmény volt. A talaj apró egyenetlenségei hatására pedig úgy ringatózott az autó, mint csónak a vízen. Tisztára olyan érzés volt, mint amikor anno az első használt, öreg autómmal ugyan ezt csináltam egy erdei tisztáson a valóságban. A játékban is jó ideig csak csúszkáltam, korcsolyáztam a fűben össze-vissza úgy, hogy nem is törtem az autót, vigyáztam rá. Aztán kerestem olyan kis dombocskát, ami kellően megdobja az autót, hogy ugrassak, esetleg fel is boruljak. Aztán direkt behajtottam az erdőbe a fák közé, hogy megnézzem a törésmodellt. Aztán különféle, egyre vadabb autós kaszkadőrmutatványokat produkáltam, és számtalan módon törtem össze az autót. Frenetikus élményben volt részem. Szinte észre sem vettem, hogy már több mint két órája körözök azon a kis tisztáson azzal az egy autóval. Na, ennyit arról, hogy a kevés tartalom nem fog engem lekötni… Na meg van rengeteg mod is hozzá. Szavatosság számomra ezzel garantálva.

Az autók viselkedése, és a vezetési élmény szempontjából nekem máig a Driver c. játékok jelentik az etalont. Törés szempontjából pedig leginkább a Flatout első része volt, ami nagyon lenyűgözött. A BeamNG.drive pedig számomra olyan, mintha ötvözné a kettőt, és még magasabb szintre is emeli azt.

Spintires

Az előző játékhoz hasonlóan ez is egy alacsony költségvetésű, early access-ben indult, kicsit „rétegjáték”. Egy off-road szimulátor, aminek viszont nem az autók törésének élethű szimulálása az erőssége, hanem „a járművek, és a környezet fizikája, valamint azok egymásra gyakorolt hatása terén jeleskedik leginkább. A veterán orosz nagy monstrumok kerekei mély nyomot hagynak az eső áztatta vizes talajban, dagaszthatjuk a sarat, kaparnak a kerekek.” (részlet a játékról írt posztomból). Monoton játékmenet, és kevés tartalom, kevés pálya jellemzi az alap játékot, amit én is meguntam viszonylag hamar. Ám ehhez a játékhoz is vannak remek rajongói modok, amelyek jócskán kitolják a szavatosságot számomra. Rendszeresen előveszem amióta csak megvan, azaz lassan két éve. 2017-ben is sokszor mentem vele hosszabb-rövidebb időre.

Just Cause 3

Még tavaly vettem meg a játékot, de azóta is sokszor visszatérek néha kicsit játszani vele. Amikor először végigjátszottam egy igazi pörgős adrenalin bomba volt. De aztán átváltottam egy amolyan Relax módba, és azóta inkább könnyű pihenésként, főként a nyári nagy melegben egy kis lazításképpen szoktam elővenni, hogy jól "lehűljek". Én ilyen "Chill out" relax módban nyomom:

Már a második résszel is évekig játszottam rendszeresen. Sokszor csak lazításképpen főként egy egymotoros hidroplánnal repkedtem, vagy csak úgy lövöldöztem, törtem-zúztam, romboltam, csináltam a káoszt. Megunhatatlan számomra, mert itt tényleg nincs megkötve a kezem. A káosz megteremtésében, a rombolásban kreativitásomat számtalan módon kiélhetem. Sokaknak monoton, mint a legtöbb ow játék, nekem azonban maga a Kánaán, mert lehet, hogy a feladatok repetitívek, de a megvalósításban olyan szabad kezet kapunk, hogy csak a saját fantáziánk, és kreativitásunk szab határt.

Mad Max

Ha már nyár, és forróság, akkor ez a játék is tökéletesen ide illik nekem. És ha már repetitív, és monoton ow játékok, akkor ez aztán tényleg annak mondható. A sivatag ugyanis nagyon monoton tud lenni. De nekem nem. Ebben a játékban ugyanis a világ hangulata számomra magával ragadó, a játékmenet, és a harcrendszer pedig szórakoztató, és élvezetes. Tavaly egyszer már végigvittem, de idén nyáron ismét elővettem, és nyomtam egy new game-et.

Mafia 3

Folytatva a monoton ow játékok sorát íme egy másik kedvencem, ami sokak szerint "fos, szar, bugtenger",stb. Sokat gúnyolódtak ezen a játékon (is). Mélységesen megvetették, lenézték, és leköpték. Rengeteg fikát kapott, nekem azonban a nyári fülledt, párás melegben jó volt ezt a játékot is újra elővenni, és kb. 4. alkalommal is megint elfoglalni a várost. De az igazán nagy melegben, egy fárasztó nap után sokszor jól esett inkább csak úgy kocsikázni fel-alá harc, és lövöldözés nélkül, és gyűjtögetni, keresgetni, na meg playboy magazinokat nézegetni :D

A grafika valóban igencsak idejétmúlt, ezért sok helyen kimondottan ocsmánynak hat, de én úgy tekintek rá, mintha ezt a játékot 10-12 évvel előtt készítették volna, de olyan optimalizálatlan volt, hogy az akkori konzolokon, és csúcs pc-ken is alig ment 2 fps-el, ezért inkább elásták jó mélyre, és csak most találták meg a régészek :) Akármilyen is grafika, a város hangulata, az atmoszféra, és az a kor, amiben játszódik számomra lenyűgöző. A gunfight szórakoztató, a vezetési élmény pedig nagyon tetszik. Nekem ezek a régi amcsi hétköznapi autók a szívem csücske. De tényleg itt legalább van súlya az autóknak. Lomhák, csúszkálnak, farolnak, lágy rugózásuknak köszönhetően ringatóznak, mint csónak a vízen. Ezzel soha nem tudok betelni, mindig lenyűgöznek ezek a régi amcsi autók. Persze nem hibátlan a játék, de én gamebreak buggal nem találkoztam, és a neten összeollózott bug videókban látottak zömével sem, csak legfeljebb elvétve néhánnyal az eddigi 100+ óra játékidő alatt. Nekem összességében nagyon tetszik a játék. Közben megvettem hozzá az sp-t elég olcsón, és a dlc-kben sem csalódtam. Ráadásul a soundtrack is kiváló. Tudom, sokak szerint csak ez az egy dolog jó az egész játékban :) De én nem csak a rádióállomások zenéire gondolok, hanem a játék original score zenéjére is. Szeretem a blues zenét, amint arról ebben a régi posztomban írtam. Az ott ismertetett kedvenceim mellett ennek a játéknak a zenéjét is szoktam különállóan, önmagában is hallgatni.

Mafia 2

Közeledett a nyár vége, mikor eszembe jutott, hogy de rég is játszottam már ezzel a szintén örök kedvenc klasszikussal. Már említettem a 3. rész kapcsán is, hogy mennyire tetszenek azok a régi, nagy, lomha amcsi autók, és a vezetési élmény. Nos, a 2. részben is ezek tetszenek leginkább, és persze a gunfight, ami itt is nagyon szórakoztató. Sok tekintetben ez a játék jobb is, mint a 3. De nem a fő sztorit kezdtem el. A többséggel ellentétben nekem a dlc-k jobban bejöttek, mint az alap játék. Legalábbis újrajátszás, és gameplay élvezeti faktor tekintetében. Mert a dlc-k pörgősebb, akciódúsabb, árkádosabb adrenalin bombákat kínálnak. Így tehát úgy döntöttem, hogy inkább Joe, és Jimmy bőrébe bújva jöhet ismét a rock n roll:

A város lenyűgöző, az autók, a vezetés, a gunfight frenetikus. Megunhatatlan darab számomra.

ŐSZ

Hard Reset

Az idén megjelent új Wolf sem nyerte el a tetszésemet, ahogyan az előző sem, mint oldschool fps shooter, ezért inkább elővettem ezt a kedvencemet. Az atmoszféra egy kicsit Blade Runner beütésű, a játékmenet pedig nagyon bejön. Non stop pörgés, lövöldözés az egész. Nálam ez a favorit oldschool fps. Mivel egy pár éve semmilyen horror, és túlzottan véres, csonkolós játékkal nem játszom ezért nálam kimaradt a Doom is, mint potenciális olschool fps jelölt, és a régi kedvenc Painkiller sem játszik már. A Hard Reset-ben azonban külön öröm számomra, hogy nem véres, mivel itt robotokra lövöldözök. Sokkal jobb nekem azt látni, és hallani, ahogy a robotok apró darabjai repkednek szét a pályán amikor szétlövöm őket. Ez is egy örök kedvenc, amit rendszeresen előveszek ha igazán olschool fps élményre vágyom.

Assassins Creed Chronicles

Az asszony kedvenc szériája az AC. Az elmúlt 10 évben minden részét végigjátszottuk, és nagyon élveztük. Bár voltak néha gyengébb részek, de mindegyik tetszett. Az új rész érkezése előtt nem sokkal azonban már AC elvonási tüneteink voltak, ezért úgy gondoltam, hogy az egyetlen hiányzó darab a Chronicles, ami három részt is magába foglal, épp akciós áron talán nem bizonyul majd rossz vételnek. Tudtam, hogy 2D-s, de azt nem hogy ennyire jó. A grafika, a hangulata, és a játékmenet nagyon tetszett. Néha kicsit Prince of Persia érzésű, kicsit Mark of the ninja jellegű szigorúan lopakodós játék (csak ebben nincs állandóan olyan sötét). Persze a nejem játszott ezzel is, mert nekem nem lett volna türelmem hozzá, lévén hogy az ugra-bugra platformer, és a lopakodós játékokban nem vagyok túl jó, nem nekem valóak. De a nejem nagyon szereti. Kellemes meglepetés volt, hogy ennyire jó játék. Bár még csak az India epizóddal játszottunk, mert közben megjött a nagy testvér:

Assassins Creed Origins

Nagyon vártuk már ezt a részt. Mint említettem a nejem kedvenc videojáték sorozata az AC, és Egyiptom a másik dolog, amiért nagyon odáig van. Most pedig találkozott a kettő, a végeredmény pedig lenyűgöző lett. Az újítások jót tettek a szériának szvsz. A harcrendszer elsőre szokatlan, de aztán amint ráéreztünk nagyon élvezetes lett. A világ ámulatba ejtő, és meghökkentően részletgazdag. Nagyon gondos, aprólékos munka. Habár nem hibátlan, de összességében egy remek játék. Én pl. még mindig nagyon hiányolom a HUD elemek részletesebb testre szabhatóságát, főleg a wallhack, és az enemy outline zavar de piszkosul, és lehetne optimalizáltabb is, de összességében nekem is annyira megtetszett, hogy a nejemmel párhuzamosan én is indítottam magamnak egy karaktert. Jó ideig hiányoltam, de aztán egy frissítéssel bekerült a játékba az ellenfelek felszintezése az én karakterem szintjére, mert elég komolytalan volt, hogy amikor a játékban előre haladván ha mégis kedvem támadt egy korábbi területre visszamenni majdhogynem egy egész outpost holtan rogyott össze ha csak elköhintettem magam, miközben ők csak csiklandoztak engem a fegyvereikkel. Merthogy tényleg csak röhögtem, amikor láttam mennyit sebeznek rajtam :D

De mint említettem ez megoldódott, és egy újabb, keményebb nehézségi szintet is raktak a játékba, szóval most már nem lehet okom panaszra a kihívást illetően. Egyébként már közel 70 órát elszöszöltünk a játékban, de még máig nem vagyunk 40-es szintűek, és van a térképnek felfedetlen része is bőven. De én a saját karakteremet kb. 25-ös szintnél ott is hagytam egy időre, mert közben az őszi dömpingben befutott egy másik játék, ami egy régebbi kedvencem folytatása:

Middle-Earth: Shadow of War

Az előző részt rongyosra játszottam. Nagyon szerettem benne a harcrendszert, a nemesis rendszert, és a hangulat is magával ragadott. De az új rész előzetesei nem győztek meg teljesen. Aztán a megjelenést követően néztem egy kis streaminget, ami már teljesen meggyőzött, és úgy döntöttem irány a bolt. Nem csalódtam. Szinte ugyan az, mint az előző rész, csak komplexebb, átgondoltabb, jobb fejlődési rendszer, továbbfejlesztett nemesis rendszer. A mikrotranzakciók engem egyáltalán nem zavartak, én még ingame pénzből sem vettem ládákat. Egyszerűen nem volt rá szükségem. Nem olyan nehéz ez a játék. Simán végigvittem normal-on úgy, hogy volt egy csomó beváltatlan skill pontom, és nem is használtam legendary fegyvereket. Ja, hogy az endgame egy hatalmas grind, amit azért „kell” megcsinálni, hogy a végén megkapjunk egy 3 perces „igazi befejezés” videót? No problem, megnéztem a youtube-on. De ha kimarad az sem érdekelt volna. Mert maga a játék nagyon jó. Az endgame-et hagytam is a fenébe, és kezdtem egy új játékot, az elejéről. Ezúttal hard-on megyek, és most nem toborzok sereget magamnak, nem használok testőröket, hanem egyedül takarítom a térképet, és mindenkit kinyírva gyengítem meg az erődöket, majd foglalom el.

A helyszínek most már az előző részhez képest igencsak változatosak, nem olyan kopárak, kietlenek. Itt több különböző, de nagyon hangulatos kicsi pálya van, amelyek között csak fast travel-el lehet utazgatni. Szerintem azonban nem csak kicsik, de túlzsúfoltak is. Sokszor frusztráló tud lenni, hogy nincs elég hely a harcra, mert olyan zsúfoltak a pályák. Ellenség pedig van dögivel. Sokszor egy nagyobb harc közben már azt sem látom a nagy tömegben, hogy én hol vagyok, és egyszerűen nincs helyem mozogni, ami roppan frusztráló tud lenni olykor. Éppen ezért fogom én még elővenni az előző részt is. De azért ezt is nagyon szeretem.

Egyébként szinte az egyetlen olyan fantasy világ, ami engem nagyon le tud nyűgözni, az a Middle-earth. A játékon felbuzdulva ismét megnéztem a LOTR, és a Hobbit összes részét bővített változatban. Annyira ámulatba ejtő, és magával ragadó volt, hogy úgy döntöttem szeretnék mélyebben megismerkedni Tolkien világával ezért elkezdtem beszerezni, és olvasni a könyveket is.

The Elder Scrolls V: Skyrim

Ez a másik fantasy világ, ami eddig számomra nagyon lebilincselő volt. Régen volt már, hogy a Legendary változattal, és kb. 80 moddal végigjátszottam ezt a játékot. Úgy gondoltam ideje ismét elővenni, és újrajátszani az egészet az elejéről. Ugyanis a korábbi karakteremet kicsit elrontottam, hogy a pontokat össze-vissza minden baromságra osztogattam szét. Olyanokra is, amit később nem is használtam. Két kezes kard pl., stb. Most szeretnék az íjászatra rámenni, mert ennek a játéknak a közelharc, a kardozás része nem igazán tetszik, ellenben az íjászat nagyon is. Mert ugye van benne kill cam, slow motion, meg mittudomén, ami nekem sokkal látványosabb, mint az, hogy belemászok az ellenfél arcába, és csak csapkodom, de egyetlen arcizma sem rezdül, csak nézem ahogy megy le a hp csíkja, majd amikor elfogyott összecsuklik. Íjászként jobb lesz ez nekem :D Csak azokat az óriáspókokat tudnám valahogy valami másra lecserélni a játékban, mert arachnofóbiás vagyok. Nem tud erre valaki egy jó modot?

Witcher 3

Itt a GK- n (is) számtalanszor találkozom olyan megnyilvánulásokkal, amelyekben a Witcher-hez hasonlítanak más játékokat. Sokszor hozzák fel ezt a játékot pozitív, követendő példaként, etalonként. Bevallom néha már idegesítő volt, hogy annyira az egekig magasztalják ezt a játékot, sokan annyira ajnározzák, hogy már túlzásnak éreztem. Nekem ez már néha irritáló volt. (Ahogy más játék esetében is, amikor annyira istenítenek valamit. Az elvakult fanatikus rajongás. Főleg amikor még támadnak is, ha valaki bántani meri a „drágaságot”).

Az AC Origins is merített ebből a játékból elég sokat. Gondolkodom egy ideje rajta, hogy be kéne szereznem, de ahogy nézegettem videókat róla, nekem túl sok volt a szörny, és a vér, meg a csonkolás. Plusz amúgy sem szeretem az ilyen varázslós hókusz-pókusz fantasy rpg-ket. De mivel a Skyrim is valami ilyesmi, és mégis bejött, ezért úgy döntöttem, hogy a Black Friday alkalmával jó áron megcsípem a GOTY kiadást.

Nos, ez a játék tényleg lenyűgöző. Aprólékosan és gondosan kidolgozott világba csöppentem az első indítás után. A hangulat fantasztikus, és magával ragadó. A harc nagyon korrekt, a narratíva, a történet, és úgy az egész játék tényleg egy művészi mestermű. Viszont az is beigazolódott, hogy tényleg sok a szörny, és a vér, meg a csonkolás. És nagyon sok a pofázás. Jó persze mit vártam, hiszen ez egy szerepjáték, de nekem ez akkor is sok. Azonban még ezzel talán nem is lenne akkora gondom, viszont sokkal jobban élvezném, ha nem lenne ennyire fantasy, sok szörnnyel, és csonkolásokkal. Inkább emberek ellen szeretnék harcolni, kardozni. Igen, úgy tűnik a Kingdom Come: Deliverance lesz a sokkal inkább nekem való játék. Ráadásul az first person nézetű, amit amúgy is jobban szeretek, mint azt már említettem (a Skyrim-et is úgy toltam). Egyszer majd talán ezt is végigjátszom valamikor, de most kicsit pihenő pályára küldöm. Ha az említett másik középkori játék, amiben nincsenek szörnyek, varázslók, és véres csonkolások tényleg bejön nekem, akkor sokáig fog várni a W3 a steam könyvtáramban. Ez van. Tényleg mestermunka, de valahogy nem igazán nekem való.

Far Cry 4

A Far Cry 5-öt várva elkezdtem ezt a részt kb. 4. alkalommal is újra. Ezúttal (is) modokkal téve még izgalmasabbá, növelve a kihívást. Csak sajnos ehhez nincs olyan, mint a 3. részhez a Giga Island, ami megtöbbszörözné az ellenséges npc-k számát a világban. Így meg sokszor olyan kevésnek érzem az ellenség számát, hogy már kicsit unalmas, hogy összességében kevés, és sokszor nagyon rövid harcok vannak benne. De a játékhoz alapból mellékelt szerkesztőnek hála sok egészen jó user map is van sok ellenséggel. Néha már túl sokkal is. Szóval problem solved. Addig, amíg várok az 5. részre jó lesz ez :D

Végszó

Ez volt az én listám, ezekkel játszottam 2017-ben. Vannak még a fiókomban olyan játékok, amelyek arra várnak, hogy (újra) játsszak velük, de idő hiányában nem került rájuk sor. Rengeteg olyan játék is van, amelyek bár nagyon jók, de mégis ki fogom hagyni őket. Mert azok nem az én ízlésemnek valók. Sok műfaj van, amit egyáltalán nem is szeretek. Pl.: zárt pályás autósversenyzős játékok, szimulátorok, előre scritelt cső játékok, történet központú játékok tele drámával, és rengeteg párbeszéddel. Horrorok, túl véres játékok. MMO-RPG, RTS játékok. Multiplayer, PvP játékmódok. Ezek mind nem érdekelnek. De mégis milyen szép hosszú lett a lista így is. Legalábbis nekem megfelel. És ez a lényeg. Mindenki játsszon azzal, ami neki a legmegfelelőbb, ami neki a legszórakoztatóbb, ami az ő ízlésének való. A lényeg, hogy öröme legyen benne. És ha ez megvan, akkor mindegy milyen játék, milyen platformon, és hogy mennyit adtak el belőle, milyen díjat nyert, vagy nem nyert, hogy pontozza a sajtó, mennyire húzzák le a kommentelők, másoknak mennyire tetszik, vagy nem tetszik, vagy hogy objektíven nézve mennyire jó, vagy nem jó.

Csak egy számít: legyen benne örömöd. Így kívánok az idei évben is jó játékot mindenkinek a saját kedvenceihez.

Köszönöm a figyelmet.