Logitech G27 teszt

  • Írta: InGen
  • 2010. december 6.
  • kormány, logitech g27, pc, playstation 3, teszt
Link másolása
Megjelent a Gran Turismo 5, s mivel ez a generáció legjobban várt autóverseny szimulátora, úgy gondoltuk, ennek kapcsán megnézzük a Logitech legprofibb, PC és PS3 kompatibilis force feedbackes kormányát. Vajon ez a tökéletes választás a célra?

Sokan, akik már régebb óta vezetnek a való életben, úgy gondolják, hogy felesleges kormányra költeni a pénzt, mert hiába vesszük meg a legprofibbat, akkor sem kapjuk vissza azt az érzést, amit egy igazi autó nyújt. Azt mondják, inkább maradnak a kontrollernél, mert hiába adnak ki 80 ezer forintot egy játékkormányra, ha egyszer a nagyfater Peugeot-jában sokkal jobban átélhetik a valóságot. Nos, sokáig én is úgy gondoltam, hogy játékra felesleges bármi többet venni, mint például az Xbox 360 15 ezer forintos hivatalos kormánya, mert eljátszadozni az is tökéletes, és nem létezik, hogy valami, ami ötször annyiba kerül, ötször akkora élményt is jelentsen. Elvégre ugyanúgy csak egy szobában ülsz, ugyanúgy egy fotelben, ugyanúgy otthon, mégis hogyan lehetne indokolni ekkora árkülönbséget?


Nos, azóta kipróbáltam néhány komolyabb kormányt, és meg kell mondanom nagyot tévedtem. Legutóbb pedig a Logitech G27 járt nálunk, és annyira beleszerettem, hogy szabályosan szomorú voltam, amikor vissza kellett adni a forgalmazónak. Pedig ettől sem változik át a szoba egy Zonda belsejévé, ettől sem fogom a szelet érezni a hajamban, s ettől sem rúg hátba az ülés, ha lepadlózok egy 500 lóerős autót. De ezeken kívül, amit a szobában vezetési élmény tekintetében át lehet adni, azt a G27 átadja, mégpedig fantasztikus módon. De kezdjük a kicsomagolással: a cucc egy elég nagy dobozban érkezik, ám miután kihalásztuk belőle a kormányt, a különösen nehéz pedálokat és a különálló sebességváltó konzolt, igazából már azon csodálkozunk, hogyan fért bele mindez.

Én igazából akkor csodálkoztam el ezen leginkább, amikor a tesztelés végeztével megpróbáltam mindent visszacsomagolni. Azt tudni kell, hogy erre teljességgel képtelen vagyok: bármilyen cucc érkezik hozzánk, mindig Daksot kérem meg, hogy csomagolja vissza. Most azonban sajnos nem volt elérhető a fater, így az én kísérletem kissé felemás végeredménnyel zárult: a doboz minden irányban körülbelül fél méterrel lett dagadtabb, mint eredetileg volt, de szerencsére a futár nem vette észre vagy nem érdekelte, utólag pedig mindent tagadok. Nézzük sorjában az egyes részegséget, kezdve a legfontosabbal, a kormánnyal.


Aki ismeri a Logitech termékeit, legfőképpen az előző generációs G25-öt, annak rögtön ismerős lesz a formaterv, mely a sportautóknál bevált háromküllős kialakítást követi, s a minősége egyszerűen fantasztikus. Ahol megfogjuk végig bőr, melyet a belső peremen olyan igényességgel varrtak össze, hogy kis túlzással akár egy Mercedesben is simán elmenne, a szálcsiszolt érzést keltő fémküllők pedig impozánsan festenek. Az előző típust sok kritika érte, hogy csak két gomb kapott rajta helyett, így most a vízszintes küllők széleire már három-három szabadon konfigurálható gomb került. A kormány fogása is tökéletes: megfelelően vastag, és a kéz elcsúszását megakadályozó kidomborítások is a megfelelő helyekre kerültek, amivel így szépen rákényszerülünk a legideálisabb háromnegyed-hármas kézpozíció felvételére. Ami ráadásul külön hasznos, mert talán átnevel néhány embert arról a tízóra-tízperces kormányfogásról, amit a magyar jogosítványoktatáson hibásan tanítanak még a mai napig is.

Ezeken kívül két nagyon frankó tulajdonsága van a kormánynak, amiről mindenképp szót kell ejteni. Az egyik a hátsó sebességváltó fülek, amik ránézésre ugyanabból a fémes anyagból készültek, mint a kormány középső része. Tapintásuk fantasztikus érzés, s megfelelően hosszúak (mármint magasak), így bármikor bármilyen kormányállásban könnyű megtalálni őket az ujjainkkal. A behúzásuk pedig egy külön élmény: pont elegendő ellenállásuk van ahhoz, hogy valahogy igazinak, valóságosnak tűnjenek. A másik cool dolog a kormány középső kis kerek részének a tetején elhelyezett LED-sor, mely Forma 1-es (vagy az utcai Ferrarikra jellemző) stílusban jelzi a fordulatszámot, s ennek megfelelően mindig látjuk az ideális időpontot a váltásra. Habár ahhoz, hogy ez működjön a játék támogatása is szükséges, de ma már szinte minden anyaggal kompatibilis. A kormányt egyébként maximálisan 900 fokos szögben forgathatjuk el, ami kábé két és fél fordulat, de általában még ennek a felére sem lesz szükségünk, hacsak nem traktorvezetésre akarjuk használni az új G27-ünket.


Következő elemünk a különálló konzol, amin egy rendes 6 sebességes (plusz tolatás) H-alakú manuális váltókar kapott helyet, amit egy D-pad, a konzolokon használt négy funkciógomb, plusz még négy extra gomb kísér. Ez az egész cucc azért áll külön a kormánytól, mert így -meglepő módon- szabadon tehetjük bárhová, akár egy saját külön cockpitet is építhetünk magunknak. Maga a váltókar itt is a kormányon látott bőr és fém kombinációjából készül, de az érzés, amit átad talán még ennél is fontosabb. A kicsi, kézreálló váltókar a rövid és pontos kapcsolásokkal tényleg a legjobb utcai sportautók manuális váltójának érzését adja vissza, s garantálom, hogy ha ezzel játszol másfél órát, utána fájdalmas élmény lesz visszaülni a Peugeot 306-ba. Ráadásul a legjobb, hogy egy kis mechanikus érzést is sikerült belevinniük a váltásokba. Persze csodákat azért ne várjunk, egy otthoni kormányszett, bármilyen jó is, sosem fogja visszaadni azt, amikor érzed, hogy a karod alatt egy igazi gép működik, de ennél közelebb otthoni körülmények között nem nagyon lehet kerülni.

A kollekció harmadik darabja természetesen a pedálplatform, a rajta pózoló három, fémből készült, sportos stílusú pedállal, melyek persze a megfelelő sorrendben kaptak helyet: kuplung, fék, gáz. Ami sokaknak elképzelhető, hogy nem fog tetszeni, de nekem nagyon bejött, az a lenyomásukhoz szükséges erő. A féknél rendesen érezni, ahogy először könnyebb, majd szép lassan felkeményedik, s a kuplung meg a gáz sem egy Suzuki Altóból jött. Ennek köszönhetően mindegyik pedál szépen és finoman adagolható, ami elengedhetetlen a precíz vezetéshez a pályán. Ami már az abszolút elmebeteg kategória, hogy a pedálokat lecsavarozhatjuk, s pár millimétert odébb tehetjük őket jobbra vagy balra. Erre nem csak azért van szükség, hogy a nagyobb lábbal vagy nagyobb cipővel rendelkező játékosok ne nyomják meg véletlenül egyszerre a gázt és a féket, hanem azért is, hogy a pedálok megfelelően közel (vagy távol) legyenek egymástól arra az esetre, ha direkt szeretnénk egyszerre nyomni őket. Például ha olyan profibb technikákat tervezünk alkalmazni, mint a lábujjas-sarkas leváltás.


Az egész rendszert persze a Logitech jól bevált keretprogramján belül vezérelhetjük, kalibrálhatjuk és szabhatjuk testre. Itt beállíthatunk mindent a force feedback erősségétől kezdve az egyes gombok funkcióján át odáig, hogy hány fokos fordulat után zárjon a kormány. Azt azonban igazából csak játék közben vesszük észre, hogy mennyire jó is egy ilyen profi erő-visszacsatolásos eszközzel versenyezni. Érezni az apróbb úthibákat, érezni, ahogy a kerekek elveszítik, majd megtalálják a tapadásukat, érezni, hogy egy ralipályán a kisebb-nagyobb bukkanók rángatják a kezünket. Ráadásul az újfajta ferde fogaskerekes forgatási technikának köszönhetően nincs a korábbi force feedbackes kormányokra jellemző éles zaj sem menet közben.

Sok játékkal próbáltam a G27-et, s a Dirt 2-ben, a GRID-ben és az rFactorban is remekül működött, s hatalmas pluszt adott a játékélményhez. Mégis, amit a legjobban élveztem az talán az abszolút szimulátor, a Race 07, ami már-már annyira valóságos, hogy szinte érezni a gumi égett szagát. Ennek megfelelően minden vezetési segédlet kikapcsolásával, manuális váltóval, és minden opció realisztikusra állításával igazi kihívás végigmenni egy szimpla gyakorlókört is, pedig még csak nem is valami embertelen erőgéppel próbálkoztam, „csak” egy BMW 320si túraautóval. Bizony, ha tényleg gyorsan akarunk menni a pályán, akkor bele kell jönni, mert egy ilyen hátsókerekes járgány azonnal visszacsap a nooboknak: ha túl durván vagy rossz időben váltunk, máris repülünk ki a kanyarívről. Ha rosszkor vesszük el a gázt, máris repülünk ki a kanyarívről. Ha rosszkor adjuk a gázt, máris repülünk ki a kanyarívről Ha pedig sikerült bevennünk a kanyart, de még a bejárat előtt nem találtuk meg a megfelelő sebességi fokozatot, akkor közel sem fogunk tudni megfelelő sebességgel kijönni.


Egyszóval a G27 tökéletesen alkalmas arra, hogy igazi versenykörülményekhez hasonló szituációkat gyakorolhassunk, s olyan technikákat fejleszthessük tökélyre a segítségével, melyek egy valódi pályán is szükségesek a gyors köridőhöz. A tesztelés alatt igazából az egyedüli negatívum, ami előjött, hogy egyik extra gomb sem esik igazán kézre. A kormány hat gombja túl pici ahhoz, hogy verseny közben biztosan meg lehessen találni, s ahhoz, hogy a sebességváltón megnyomjuk bármelyik gombot, valószínűleg mindig oda kell néznünk. Ezen kívül érdemes megemlíteni, hogy a G25-höz képest kivették a lehetőséget, hogy a váltókart szekvenciális módban üzemeltessük, ami érzékenyen érinthet néhány fanatikust, hiszen a raliban és a legtöbb túraautós versenyben is ezt használják.

Ezen kívül egyetlen dolgot tudok felhozni még felhozni a G27 ellen, s ez az ára; 90-94 ezer forint körül bizony nem éppen olcsó, habár ezért egy végletekig kifinomult, csodálatos minőségű eszközt kapunk, ami jelenleg kétségkívül a force feedbackes kormányok királya. S mivel használható PC-n és PS3-on is egyaránt, tökéletes választás a most megjelent Gran Turismo 5-höz. De néhány boltban még alkalomadtán felbukkan az előd, ami a G27 tulajdonságainak legalább 70%-át birtokolja (sőt, a váltó esetében egy picit többet ugye), mindezt körülbelül fele áron. Elgondolkodtató, bár az utódot ismerve már nem biztos, hogy vissza tudnék szokni.

Kapcsolódó cikkek

39.
39.
delphijos
#38: Így van. Az új generációs konzolok megkövetelik egy security chip meglétét , és ez az előző kormányokban nincs.
38.
38.
Back2U
#37: Nem, arra azt hiszem van egy másik verzió, másmilyen számmal, például Logitech G29, Logitech G920. Ez a kettő ugyanaz, csak más platformon.
37.
37.
Szabó Barna
A Logitech g27 kompatibilis xbox oneval????
36.
36.
achim
#35: És egy video:

http://www.mefeedia.com/video/8281866
35.
35.
achim
Akinek nincs annyi pénze,annak ezt ajánlom!
Én használtan jutottam hozzá 9900 Ft-ért,és mondhatom nagyon megéri!!
http://www.pixmania.hu/hu/hu/03354944/art/thrustmaster/rgt-force-feedback-clutch-kormany.html
34.
34.
Miseew
Ennyi pénzért veszek 3 trabit és mindet teletankolom x D
33.
33.
potter45
31.
31.
3NT3R
No, hogy én is érdemben hozzászóljak, mint egy boldog DFGT tulaj:
A Logitech alapvetően egy nagyon jó márka, kormányai egytől egyig precízek és hosszú életűek (ez felhasználófüggő, de akkor még mindig ott a remek garanciális ügyintézésük).
Viszont nem látom értelmét teljesen kezdő szimeseknek, akik még azt sem tudják, mennyire ragadja meg őket ez a világ (általában nagyon), fölösleges most 70-80(-90)e-t kiadniuk egy G27-ért, vagy akár 50-et egy G25-ért. Szerintem akár használt DFP vagy DFGT első egy-másfél évre tökéletes, az egyéni teljesítmény itt még úgyis sokkal inkább gyakorlás-, mint sem technológiafüggő.
Szerintem azoknak, akik komolyabban terveznek ilyen téren, de még nem profik,
azoknak egy DFGT 25-30e-ért tökéletes választás, az egyetlen különbség a H-váltó (csaj szekvenciális van) meg a kuplung hiánya (elég lesz egyszerre két pedállal boldogulni, higgyétek el:), illetve ennyiért természetesen a kormány bevonata sem bőr (ellenben az anyaghasználat kitűnő). A precíz FFB motor és a 900 fokos fordulás ugyanúgy megvan.

Következő lépés amúgy nekem is egyértelműen egy G27 vagy valamelyik konkurens Thrustmaster termék lesz.

Egyéni véleményem amúgy, hogy egy Dirt2-höz vagy NFS HP-hez teljesen fölösleges ilyesmire áldozni, a fél-szimulátor kategória nagyjából az NFS-Shift-nél kezdődik (illetve nagyjából a GT5 is az).

Ajánlott olvasmány:
Kormány kalauz szimulátorozáshoz (Neilszab):
http://logout.hu/cikk/kormany_kalauz_autos_jatekokhoz/bevezeto.html
30.
30.
shatterhand
ilyenem lenne GT5-t le se tenném jó pár évig (kölcsönbe volt egyszer 1 kormány nálam és a gt4 teljesen beszippantott akkor)
Csak sajnos rohadt drága. Ennyi pénzem nincs ilyenre (max, ha 25ért vennék kormányt). A másik gond, hogy családban ezt már nem lehet könnyen kivitelezni (hely, zsinórok, idő, stb)
29.
29.
LtGlove
#27: 60-ért a tied. Ha komolyan gondoltad, keress priviben.
28.
28.
aludttej
#25: szerintem nyugodtan vegyél g25-öt nagyon jó választás, nekem lassan már egy éve megvan, semmi gondom nincs vele és nagyon adja. A g27 szerintem kb ugyanolyan jó (1x próbáltam) de nem éri meg azt az árkülönbözetet.

#23: sztem 60k alatt felrakod vaterára, kövi hétre el is viszik :)

#21: nagyon durva a vidi :)

#17: 70k ért már simán veszel egy ilyen ujonnan, és ha már te ilyen vagy, hogy ha veszel valamit, akkor csak az ár számít és a minőség nem, az a te bajod. Haverom is vett 15-20kért kormányokat, a lejobb fél évig birta.
27.
27.
simon 555
#23: én 50k-ért megveszem tőled:D
23.
23.
LtGlove
#1: Én ilyen szempontból kicsit meg is szívtam. Kaptam ajándékba egy G27-et, de nekem X-BOX-om van, nem játszom se PC-n, se PS3-on. Eladni meg nem tudom, mert nincs olyan fanatikus akinek ilyen kormány kell.
22.
22.
renato999
Már hónapok óta tervezem, hogy ezt kérem karácsonyra !
20.
20.
Sakee
Előre is elnézést kérve,de a cikkíró kolléga nem sok autóban ülhetett eddig. Merci kormány LOL, meg Pözsó váltó,már röhögök,mert köztudottan a francia váltók a "leggagyibbak" ( holtjáték,stb),csak mostanában kezdenek javulni. Ilyenekhez hasonlítani.... :(
A kormány biztos jó,de ennyi hozzáfűznivalóm volt.
18.
18.
Binder
#10: Bazz...az utolsó videó az valami fergeteges...asszony visiiitana ha egy iylet beépítenénk a nappali közepére...xD A gyerekek viszont tuti élveznék...xD

Az előttelévő se semmi, amikor a csávó be van öltözve...xD...vadállat...mögöte kanapé. xD

Amúgy a "MOMO"-s srác komolyan tolja...kézifék meg minden...csak nem értem mié zokniba...xD
16.
16.
mysterion
#14: A G27 éppen mai csirke, idén jött ki...
14.
14.
Binder
Alapvetően én arra lennék kiváncsi, miben jobb a G27 a G25-nél?
A szekvenciális funkció hiánya pl. elég buta dolognak tünik.
Én most vacillálok a 2 közt, egyelőre a G25 felé hajlok...az ára jóval kedvezőbb, és én nem látok akkora külömbséget köztük. Tény hogy a G25 már egy "régi"darab, de a G27 se egy mai csirke. xD
13.
13.
Pukhi-zik
NAGYON NAGYON ÖRÖMTELI, HOGY ITT IS VAN A BAL SZÉLEN EGY REJTETT REKLÁM, AMIVEL PALIRA LEHET VENNI AZ EGYSZERI USERT.
GRAT ANNAK AKI KITALÁLTA !!!
12.
12.
simon 555
ilyet akartam de ahol 80k ft alatt volt ott nincs raktáron és hozni meg kitudja mikor fognak....
80-nál tobbet meg nem adok érte.
11.
11.
bledzer
,,Nézzük sorjában az egyes részegséget,, :)) ez nagy:D vodka vagy MArtini?
10.
10.
aludttej
ilyet akarok csinálni: http://www.youtube.com/watch?v=5c9OB5tZST4

még egy pár kuriózum:
http://www.youtube.com/watch?v=XEtVSqQwBY0&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=8beiRg7HRZ8&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=17Cmel8rvjU&feature=related
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...