Diablo: Immortal teszt

Link másolása
Az Activision Blizzard közelmúltja botrányoktól hemzseg, és négy éve a mobilos Diablóból is inkább mém lett, mint megváltó. A megjelenése tehát igazán fontos alkalom, így mi is bevetettük magunkat Sanctuary szegleteibe.

A legjobb hír alapvetően az, hogy egy fontos területen minden oké: a játék 100 százalékban Diablo, remekül adaptálja a nagyképernyős címek játékmenetét egyenesen a tenyerünkbe, ahol ismerős, ikonikusnak mondható kasztok bőrébe bújhatunk, avatárjaink neme mellett pedig a külsőnket is alaposabban meghatározhatjuk. Ezúttal is démonok, élőholtak és egyéb rosszmájú ellenségek és gonosztevők hordáit kell lemészárolnunk kard és varázslat segítségével, miközben folyamatosan hullik a pénz és a loot az ölünkbe - csak győzzük összekapdosni őket!

 

A vadászat gördülékenységéhez és pörgősségéhez brutál sokat tesz hozzá az alapértelmezett mobilos irányítás, így szeretném mindenképpen kiemelni: akár az egér-billentyűzet kombóról, akár a gamepades világból érkezünk, szinte azonnal kézre áll majd, és miután kipróbáltam PC-n a játékot, illetve kontrollerrel is, a natív érintőképernyős kezelés még jobbnak is tűnt azoknál. A számítógépes változat ráadásul nem véletlenül béta: szinte mindent problémásnak találtam benne a felbontástól, a képarányon át az irányításig, és a felhasználói felületet sem oda tervezték.

Majd' minden tekintetben rosszabb élménynek bizonyult a rongyosra játszott, eredetileg 2012-ben megjelent Diablo III-hoz képest - reméljük, ez azért javul majd. Ezzel szemben iPaden és iPhone-on remek élményben volt részem, mind az irányítást, mind a grafikát tekintve, és mivel cross-platform cuccról beszélünk, a megfelelő accountok összelinkelése után simán átnyergeltem mobilra a meglévő karakteremmel.

A játékmenetet és a grafikai stílust-megvalósítást is úgy a legegyszerűbb elképzelni, mint egy Diablo 3.5-öt. A grafika és a modellek sok tekintetben részletesebbek, de újrahasználtak, míg a csépelés és a skillrendszer is ismerős lehet a harmadik felvonásból, egy még egyszerűbb formában – ezúttal nincsenek class-specifikus erőforrások, a képességek önmagukban rendelkeznek cooldown-értékkel (vagy channeled effektek esetén maximális időtartammal), ami újratöltődik.

Továbbá nincsenek a képességek viselkedését és hatását alapvetően befolyásoló rúnák sem, vagy akár talentek: csak az alap támadást és négy skillt kombinálhatunk. Azért a skilleket mégiscsak akad opciónk befolyásolni legendary tárgyakkal, a sóvárgás egy adott buildhez továbbra is a játék része. Szerencsére azért variáció akad az alapértelmezett kunsztok közt is, a különböző tevékenységekhez ugyanis (mint a PvP, a farmolás vagy a dungeonök) illik más-más setupot választanunk.

És hogyan kell elképzelni kalandjainkat? A térképeket szabadon bejárhatjuk, felfedezve titkokat, elit szörnyeket, rejtett kazamatákat, kincsesládákat és a többi játékost - néha még szűkösnek is érezzük majd a közepes méretű mapokat. Természetesen kézenfekvő a küldetésmarkerek követése is, ezek egy kellemes tempójú, frankó kampányon rántanak keresztül minket, ami kitölti a Diablo II és a harmadik epizód közti időszakot, így nem marad homályban a Worldstone sorsa sem. Szilánkjai szerteszét szóródtak és rosszindulatú alakok próbálják felhasználni erejüket mindenféle sötét célok érdekében, a szálakat pedig Skarn, a Kárhozat Ura mozgatja. Mivel visszaugrunk az időben, így aztán nem kell nélkülöznünk mindenki kedvenc Horadrim bölcsét sem - Deckard Cain visszatér!

A főküldetés és az endgame között is akad egy csomó tevekénység, amikben részt vehetünk napi szinten: mellékküldetések, bountyk és contractok, melyek révén busás lootot szerezhetünk be, illetve kiemelt időszakos események is zajlanak, amikre érdemes lehet odafigyelni. A kellően sokféle és változatos tennivalók kellemes színt visznek a napi grindolásba, és ez az, amitől a Diablo: Immortal teljesen mássá válik, mint a korábbi buy-to-play epizódok, ugyanis gyakorlatilag egy free-to-play MMORPG és mobiljáték ötvözeteként érdemes tekinteni rá.

Ami hatalmas respekt, hogy a kampányt megtolva és a maximum szintet elérve (tíz-húsz-harminc óráig akár), ez alig tűnik fel, sőt utána is egy kellemes, ingyenes cím marad azok számára, akik megfelelő ütemben-adagokban, mondhatni casually fogyasztják. Vannak elsőre rögösebb dolgok, amikor először kell a többi játékossal csapatba kerülni, mert csak úgy oldhatunk meg egy adott feladatot; akkor ez sutának és idegennek hat majd, ha eddig nem így játszottunk (ami nem csak a UI hibája), mert erre a játék nem készít fel igazán. Toxic és jófej emberekkel is össze lehet futni, akárcsak bármilyen másik online cuccban.

Aki viszont szeret elmélyedni és a csúcsra törni egy adott játékban, kipróbálni minden endgame-tartalmat, beleértve a PvP-t is, az hamar észreveszi a szándékos, mesterséges lassítást a progresszió kapcsán, és azt is, hogy a pénztárca kinyitása nélkül esélytelen lesz az az optimalizáció, ami a csúcs eléréséhez szükséges. Cserébe számukra a legtöbb tartalom elérhetővé válik, hiszen kvázi elengedhetetlen, hogy egy klánban találják magukat. A kezdő, később csatlakozó játékosokat tapasztalati bónuszok várják, a szerverek ősöreg karaktereinek, akik már Paragon-pontokat gyűjtenek a maximum 60-as szint felett, erősen csökkenő XP jár, a szerveren található átlag paragonszint függvényében. Ennek köszönhetően matematikai esély marad felzárkózni az élbolyhoz, vagy együtt játszani haverokkal, akik más ütemben tolják az Immortalt.

Térjünk vissza a pénztárcához egy kicsit. Akárcsak más mobiljátékokban, az ingame store mindenféle jósággal próbál rávenni minket, hogy csapjuk elő a bankkártyánkat és fizessünk, mint az urak: a kezdő limitált számban megvásárolható csomagok, vagy az olcsósított pakkok, esetleg az öteurós Battlepass kecsegtetően néznek ki, de egyértelmű csalik, hogy behúzzák a jónépet, ettől még nem leszünk szignifikánsan jobbak. Erre a játékra jelen formájában pofátlanul sokat kell költeni, ha a legerősebb karaktereket akarjuk összerakni (például ott az a fickó, aki több mint hatezer dollárt költött el, és egy darab legendary gem sem esett neki), vagy egyáltalán nem is érdemes igazán egy fityinget sem rászánni. A középútra nem éri meg rátévedni szerintem, csak ha odavagy esetleg a cosmetic cuccokért. De mi történik akkor, ha az ember tényleg nem költene semmit?

Milyen úgy a játékmenet? Remek és szórakoztató, ugyanis a legtöbb pay-to-win mobilos anyaggal ellentétben semmilyen energia meg egyéb erőforrás nincs, ami elfogyna, hogy aztán várni kelljen vagy reklámokat nézni, hogy töltődjön, így akár egész nap mehet játék. Éppen ezért azt javaslom mindenkinek, hogy nyugodtan telepítse fel a combos méretű cuccot valamelyik eszközére, és próbálja ki mobilos Diablót. Rengeteg elérhető tennivaló, grindolás és loot vár mindenkire, egy jópofa kampánnyal az ismerős univerzumban – ha ezek ebben a formában szórakoztatóak számodra, simán ajánlom a játékot, ne félj, nem fognak korlátozni. Ha emellé kompetitív személy vagy, aki mindenből a maximumot akarja kihozni, az optimalizációs oldalakat bújod egész nap, megteheted: csak készülj, hogy vastagon fog a ceruza.

A Diablo első mobilos inkarnációja érdekes hibrid: a műfajra jellemző pay-to-win elemek mind-mind megtalálhatók, de a mobiljátékok legidegesítőbb hozzáférést korlátozó mechanikáit eldobja. Mindaz, amiért szerettük a szériát, szintén a helyén van, bár a formátum által megkövetelt egyszerűsítéseken át kellett esnie. Kipróbálása kockázatmentes, a játékmenet pörgős, az irányítás remek, a zenék, hangok, képi világ is illeszkedik a megszokotthoz, egy Diablo III Light a zsebedben, annak minden előnyével és hátrányával. Ha eddig nem töltötted még le, tedd meg, nézz rá, egy egyszeri végigjátszás benne van!

A Diablo: Immortal PC-re, Androidra és iOS-re jelent meg. A tesztelés során PC-n, iPaden és iPhone-on is kipróbáltuk a játékot.

3.
3.
realfalcon
És itt gyülnek össze a Magyar Diablo játékosok: https://www.facebook.com/groups/diablomagyarorszag
Gyertek! :)
2.
2.
DarkLord
65%-ot adtam rá én is anno, most egyetértek a pontszámmal! Egynek elmegy tényleg, de semmi extra, végigtolod a sztorit azt ennyi volt benne. Nem kell semmi különöset csinálni, ahhoz hogy ezt megtedd, mint más ilyen free to play játékban, hogy hetekig farmolj gear-t, hogy a sztorit be fejezhesd. Itt tényleg megcsinálod a napi bounty-t (8 darab) meg nyomsz 1-2 rift-et és már folytathatod is a sztorit. Én , még egyszer végigtolom Necro-val majd , mert azt a 3-hoz nem vettem meg és ennyi volt nekem.
1.
1.
Hab
Pont az a legnagyobb gond, hogy egy lebutított D3, de üzleti szempontból érthető, hogy egy casual játékkal jobban be lehet vonzani a tömeget.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...