A Black Ops lett Amerika legkeresettebb játéka

A múltkori visszaesés után ismét nőttek a játék- és a konzoleladások az Egyesült Államokban. A februári hónap győztese az Xbox 360 és a Call of Duty: Black Ops volt, sőt utóbbi az ország legkeresettebb játékává vált, miután 13,7 millió példányt vittek haza belőle az amerikai játékosok.

Míg januárban 5 százalékkal visszaestek, az NPD Group jelentése szerint februárban már 3 százalékkal emelkedtek a játékok, a konzolok és a különféle játékos kiegészítők eladásai. Ha PC-s cuccokat nem számoljuk, 4 százalékos a növekedés. A legdurvább javulásnak a konzolok örülhettek: 10 százalékkal, 466,9 millió dollárra nőttek a gépek értékesítéséből származó bevételek.

A Microsoft bejelentése szerint ezt a hónapot is az Xbox 360 vitte el, februárban 535 ezer darabot adtak el a konzolból - a redmondiakon kívül ugyan egyedül a Nintendo hozta nyilvánosságra a Wii-hez kapcsolódó számokat (454 ezer darabot vittek haza a gépből, így Amerikában összesen 35 millió Wii-játékos van), de az NPD elemzője szerint mindegyik konzol kelendőbb volt a januári hónaphoz képest.

A játékeladások viszont visszaestek, mégpedig 8 százalékkal. A hónap legnépszerűbb játéka a Call of Duty: Black Ops volt, amely negyedik alkalommal vezeti a havi toplistát. Az NPD jelentése szerint 13,7 millió kópia talált gazdára a játékból az USA-ban, ezzel az az ország minden idők legkeresettebb programjává vált.

A második helyen nyitott a Marvel vs. Capcom harmadik része, őt a Just Dance 2 követi, és jól tartja magát az NBA 2K11 is. A Dead Space 2-nek az ötödik helyre futotta, míg a Zumba Fitness a hatodik lett. A Bulletstorm és a Killzone 3 a hetedik, és a nyolcadik helyen nyitottak, a sort pedig a Michael Jackson táncjáték és a Mario Sports Mix zárja.

A kiegészítők eladásai 22 százalékkal nőttek: a legnépszerűbb kiegészítő az 1600 Microsoft Pontot érő kártya volt, de a Kinectet is imádták az amerikaiak. Teljes listát lejjebb találtok.

Februári értékesítések

  • Összesített eladások: 1.36 milliárd dollár (+3%)
  • Nem-PC-s hardvereladások: 466.9 millió dollár (+10%)
  • Szoftvereladások: 637.4 millió dollár (-8%)
  • Nem-PC-s szoftvereladások: 601.4 millió dollár (-4%)
  • Kiegészítők: 256.9 millió dollár (+22%)


Február 10 legkelendőbb játéka

1. Call of Duty: Black Ops (360, PS3, Wii, NDS, PC) - Activision
2. Marvel vs. Capcom 3: Fate of Two Worlds (360, PS3) - Capcom
3. Just Dance 2 (Wii) - Ubisoft
4. NBA 2K11 (360, PS3, PS2, Wii, PSP, PC) - 2K Sports
5. Dead Space 2 (360, PS3, PC) - Electronic Arts
6. Zumba Fitness: Join the Party (Wii, 360, PS3) - Majesco
7. Bulletstorm (360, PS3, PC) - Electronic Arts
8. Killzone 3 (PS3) - Sony
9. Michael Jackson: The Experience (WII, DS, PSP) - Ubisoft
10. Mario Sports Mix (Wii) - Nintendo

18 komment - szólj hozzá!