Most már tuti: új konzollal jön az E3-ra a Nintendo

  • Írta: fojesz
  • 2011. április 25.
  • Bejelentés
Link másolása
Megannyi pletyka után a Nintendo hivatalosan is bejelentette: igen, lesz új konzoljuk, ráadásul már az E3-on ki fogják azt állítani. Hogy mire számíthatunk, arról nem árultak el információkat, de a korábbi híresztelések alapján ha nem is túl erős, de meglehetősen innovatív géppel állunk szemben.

Bár a szerkesztőség fele sonkamérgezésben szenved, gondoltuk beköszönünk, és nem is akármilyen hírrel: a Nintendo bejelentette, hogy a júniusi E3-on fogja bemutatni újgenerációs konzolját, a Wii utódját. A gépet nem csak kiállítják majd, de a tavalyi 3DS-bemutatóhoz hasonlóan ki is próbálhatják azt a résztvevők, a premier pedig jövőre várható.

Hogy mire számíthatunk, az nem derült ki, de a pletykák alapján érdekesnek tűnik az új konzol. Körülbelül az Xbox 360-nak és a PlayStation 3-nak megfelelő hardvert, illetve két különböző kontrollert kapunk, ezek közül az egyiken 6 hüvelykes érintőképernyő és kamera található, ami eddig legfeljebb csak kézikonzoloknál volt jellemző. A híresztelések szerint Stream lesz az új gép neve, ami onnan ered, hogy a konzol képes a kontroller képernyőjére kivetíteni a játék képét, vagyis több kontrollerrel, több különböző játékot is játszhatunk majd egyszerre.

A Nintendo azt is megerősítette: 2006-os rajtja óta 86 millió példány kelt a Wii-ből, üröm az örömben viszont, hogy bevétele 29,3 százalékkal 12 milliárd, nyeresége pedig 66 százalékkal 946,6 millió dollárra zuhant éves szinten. Wii-ből és DS-ből is kevesebb fogyott a tavalyi eredményekhez képest, előbbiből 15,2, utóbbiból 17,52 millió példány talált gazdára világszerte. A tervezett négymilliós 3DS célkitűzés sem jött össze: egyetlen hónap alatt "mindössze" 3,61 millió darabot adtak el az új gépből.

17.
17.
terenceHill
#16: Ettől függetlenűl kinect mellet is lehet hardcore játékokkal játszani. Egyik nem zárja ki a másikat. Mindenki azt csinál, amit akar.
16.
16.
terenceHill
kinectnél úgy sem lesz jobb :). Az egyszerűen kegyetlen jó, de azért fárasztó is és közben még edz is :). És ezt úgy mondom, hogy teljes mértékben hardcore játékos vagyok. Teljesen elvoltam határolódva az ilyen gügye dolgoktól. De barátokkal kinectezni az földön hasalásos röhögéssel megy végbe. :D
15.
15.
Bika008
#13: A MOVE-hoz elégsok jó játék jött ki eddig! Killzone 3, Heavy Rain, Resident Evil 5, Sports Champions, Fallout 3 + new Vegas, socom 4, Time Crisis (habár még csak a kz3-mat és a Heavy-t próbáltam ki). Annak örülnék ha az összes fps, tps játékot move támogatással látnák el.
14.
14.
Én olyan gépet adnék ki a Nintendo helyében, ami gyakorlatilag a PS3 és az Xbox360 következő generációját jelentené, ultra brutál hardverrel, blu-ray lejátszóval, felturbózott mozgásérzékeléssel és a casual mellett a hc réteget is megmozgató AAA címekkel :)

A Wii jól fogyott, de még egyszer szerintem nem lesz akkora sikere egy új nintendo konzolnak, ha megint csak az innovációra és a casual-re hajtanak.
13.
13.
Mega05
Azért minden kétkedőnek elárulnám hogy még mindig a gyenge WII-ből adtak el a legtöbbet pl. Európában összesen. Ha a konzol olyan erős lesz mint Box vagy PS akkor is kreativitásban fényév különbségek vannak. Box-ra szerintem még mindig nincs normális Kinect-es, move-os játék (cáfoljatok meg, örülnék neki ha lenne). Tehát ha ugyanazzal a teljesítménnyel és még 1 kis csavarral előállnak ismét előnyhöz jutnak.
12.
12.
Hát, ha csak nem jönnek elő valami nagyon nagy innovatív ötlettel, vagy nem lesz 100% kompatibilis a fejlesztő környezet hozzá valamelyik másik konzoléval akkor ez inkább csak akkor lesz "sikeres" ha 1-2 évre terveznek. Amint kijön a következő ms és sony gép, ennek már nem lesz piaca (szerintem most sincs, de mindegy).

Azt tudom elképzelni, hogy egy 100% wii utódot adnak ki ami képes a mai multiplatform játékokat is futtatni és így talán időt akarnak nyerni a következő generációig, mert lássuk be egyre szarabbul áll a wii szénája...
11.
11.
tabu3x
A graf lehetne a Nintendo veszte. Az időzítés miatt viszont nem lesz az. Az a casual réteg, aki wii-t használ és már kinyílna más gyártók felé, most kap egy új cuccot, amire azt mondják majd a boltban, h pont olyan a graf-ja, mint a másik kettőnek... Miért választana másikat?
10.
10.
zola2000
én is úgy hallottam hogy erősebb lesz mint a ps3, de 2012ben nem nehéz olyan hardverrel kijönni, ami erősebb mint a 2006os ps3, majd meglátjuk...
9.
9.
princeps27
Jó lesz ez, a hardver is elég erős (sztem még picit erősebb is lesz mint a PS3), meg különben is 3-4 év múlva lesz csak válasza rá a sonynak meg a microsoftnak.
8.
8.
myrte
Múltkor még azt pletykálták, hogy erősebb lesz, most meg ugyan olyan? Remélem nem fogja elszúrni a Nintendo.
7.
7.
kharami
Mostmár itt lenne az ideje ha a nintendo javítana a grafikán is, mert a wii szint az új generációnál édes kevés lesz!
6.
6.
Mortis
Semmi újat nem tudtunk meg, csak megerősítették a pletykákat...Bár ez a hardver dolog érdekes...A mai grafika-orientált világban szépen le fognak maradni. ^^
5.
5.
p3ti
Mivel nem lesz versenyképes ilyen hardverrel, ezért biztos vmi új ötlettel fognak elő rukkolni :) Azért kíváncsi vagyok hogy a "hardcore" playereket megcélozza e a nintendo . Én már várom :D
4.
4.
vesszoman
#3: Igen azt én is tudom. De azért egy PS3-as hardver legalább kéne bele sztem.
De azért kíváncsi leszek h mien lessz.
3.
3.
kevinbutler
#1: Szerintem biztos nem a grafikára gyúrnak, azzal nem mennének sokra, valami nagyon okossal kell előjönniük ha versenyképesek akarnak maradni.
2.
2.
Jackie Estacado
#1: Jaja,igazad van.De van ez így,biztos nem volt elég pénzük teljesíteni az előző elképzelést.Sztem nagy bukás lesz ez a WÍÍ.
1.
1.
vesszoman
Bocsánat de nem úgy volt hogy nagyon erős lessz a hardvere és hogy a PS3-nál sokkal gyorsabb lessz?
Most meg már azt írják hogy xbox360 szintű lessz.
Röhögnék ha 2 hónap múlva bejelentenék hogy talán eléri a PS2-es szintet.
Ha drágább lessz az xbox360-nál biztos nem fognak sokan venni belőle.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...