40 éves az Atari - ingyenes játékok iOS-en

  • Írta: zoenn
  • 2012. június 28.
  • Hír
Link másolása
Tegnap ünnepelte negyvenedik születésnapját a valaha szebb napokat is megélt Atari. A cég ennek örömére ingyenesen elérhetővé tette Atari’s Greatest Hits válogatását iOS-en. A manapság kiadói munkát végző cégnek több otthoni konzolt és marandó játékokat köszönhetünk.

A céget Nolan Bushnel és Ted Danbey alapította - akkor még Syzygy Engeenering néven 1972. június 27-én. Első jelentős munkájuk a Pong nevű játéktermi gép volt, mely már az Atari égisze alatt látta meg a napvilágot '73-ban - mondanunk sem kell, az első arcade gép elsöprő sikert aratott. 1977-ben jöttek ki első konzoljukkkal - a manapság klasszikusnak számító Atari 2600-zal. Sajnos külső és belső ellentétek miatt a céget több darabra szabdalták, s többször is tulajdonost és nevet cserélt a Hasbro tulajdonában. A kilencvenes években vették fel újra az Atari nevet, s azóta kiadói és játékfejlesztői munkákat végeznek.

Számos klasszikus címet köszönhetünk az Atari-nak, ha rendelkezünk iOS-es eszközzel, mindenképp érdemes letölteni az Atari’s Greatest Hits-t az App Store-ból, hiszen így ingyen juthatunk hozzá a 100 játékot tartalmazó csomaghoz.

Ha nincs iPhone-unk, vagy iPadünk, akkor se csüggedjünk, hiszen az Atari honlapján böngészőben is nyomulhatunk a régi kedvencekkel. Boldog szülinapot!

3.
3.
p3ti
Nekem volt Atari Jaguarom , uh de szerettük anno :) Főleg az AVP miatt , az annak idején kibasz*tt félelmetes volt . Kár hogy nincsen androidra :\ Nagyon örültem volna neki ...
2.
2.
alexcargooo
#1: az most kb 5-ször annyit ér:Dláttam TV-ben hogy liciten eladtak egy ilyet:D
1.
1.
goblinfing
Volt olyanom ami a képen van :D menő volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...