Dolgozóinak felétől vált meg a Hitman fejlesztője

  • Írta: zoenn
  • 2013. június 18.
  • Gyászhír
Link másolása
A dán IO Interactive bejelentette, hogy masszív leépítésbe kezdett, munkavállalóinak felét szélnek eresztette. Minden egyéb projektet töröltek, így már csak a következő Hitman-játékra koncentrálnak a srácok.

Komoly szerkezeti átalakításba kezdett az IO Interactive. A Square Enix Europe képviselője megerősítette, hogy a dán stúdió minden egyéb projektjét törölték, a srácok kizárólag a közelgő Hitman-játékra koncentrálnak. A korábbi termelési igazgató, Hannes Siefert veszi át a stúdió vezetését.

Mivel az új Hitmanel párhuzamosan egyetlen fejlesztés sem fut már, így jó néhány fejlesztő munkája indokolatlanná vált. A teljes létszámra kivetítve ez nagyjából a munkavállalók felét teszi ki. A piaci helyzet változásával, s az új kihívások figyelembevételével indokolták a drasztikus döntést. Néhány szerencsés dolgozó a Square Enix más csapatainál helyezkedhet el, de a többiek sajnos lapátra kerültek és sok sikert kívántak a jövőbeli karrierükhöz. 

Öröm az ürömben, hogy legalább 47-es ügynök új kalandja nem került veszélybe. 

4.
4.
IAppearMissing
Ennél már csak az lenne szörnyűbb, ha kiderülne, hogy egy Freedom Fighters folytatás is van a törölt projektek közt. :'(
3.
3.
DigitalEye
Nagyon sajnálom! Az egyik kedvenc stúdióm az IO, minden játékukat nagyon szeretem, főleg a Hitman-epizódokat persze, de még a Kane & Lynch-el is rengeteget játszottam, nem is beszélve a Freedom Fighters-ről. Ők aztán igazán nem szolgáltak rá erre a méltatlan helyzetre, pláne nem azok a dolgozóik, akik munka nélkül maradtak... Előre látható volt amúgy, hogy ez lesz, minden valamire való régi stúdió tönkre megy, mert nem tudják felvenni a versenyt a mai igénytelen dömpinggel, a többség sajnos tényleg a gagyit választja. Már az új Hitman-ben is érezhető volt a mai játékok hatása, ki tudja, hogy milyen sors vár a címre is...
A régi kiadójukat, az Eidos-t is nagyon sajnáltam, amikor a "csodálatos" Square Enix bekebelezte... Bizonyára nagy nyomást gyakorolnak az IO-ra is drága Enix-es barátaink...
2.
2.
KeXxX
kár a munkásokért... :(
De örülök hogy jön egy új akció-dús Hitman!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...