Nem fejleszt több játékot Cliff Bleszinski

  • Írta: zoenn
  • 2018. november 17.
  • Gyászhír
Link másolása
CliffyB egy meglehetősen szomorú tweetben közölte a nagyvilággal, hogy soha többé nem készít videojátékot. A LawBreakers és a Radical Heights csúfos kudarca után teljesen elment a kedve a játékfejlesztéstől.

A Boss Key főnöke az utóbbi időszakban inkább a játékfejlesztés árnyoldalát élte meg. Cliff Bleszinski egyébként még az Epic Gamesnél szerzett magának hírnevet az ott töltött 20 év alatt, olyan játékok fűződnek a nevéhez, mint az Unreal, az Unreal Tournament vagy épp a Gears of War.

Miután 2012-ben távozott a stúdiótól, 2014-ben tért vissza egy saját csapatot, a Boss Key Productionst megalapítva. A brigád első munkája, a LawBreakers az aréna-shooterek műfajában hódított, vagyis csak hódított volna, mivel teljes érdektelenség fogadta a játékosok részéről. Bleszinskiék még megpróbálták meglovagolni a battle royale-hullámot a Radical Heightsszal, ám erre sem voltak sokan kíváncsiak, ami végül a stúdió bezárásához vezetett idén májusban.

A sorozatos kudarcok még egy sokat látott fejlesztőt is megtörnek, CliffyB pedig egy vigasztalhatatlan hangulatú tweetben kürtölte világgá, hogy felhagy a játékfejlesztéssel. Mint írja, még a Boss Key bezárása után is fizette az alkalmazottakat és az egészségügyi járadékokat - saját zsebből -, hogy a családok semmiben se szenvedjenek hiányt. Ő maga két éve nem vett fel fizetést.

"Nagyon szomorú vagyok, és ez a sz*rság a másik oka, amiért soha az életben nem csinálok még egy játékot" - fakadt ki Bleszinski.

A poszt egyébként azután született, hogy egy rajongó nehezményezte, hogy nem térítik vissza neki a LawBreakers árát. A játékfejlesztő is ember, sok esetben nem miatta válik sikertelenné egy játék.

Őszintén reméljük, hogy az úriember túl lesz a holtponton, és egy nap meggondolja magát. Ám addig is, kívánjuk neki a legjobbakat!

28.
28.
adamsfamily
#21: A kettő azért nem ugyanaz.Amikor a killswitch kijött ps2-re,addig egy játékban sem volt fedezékrendszer.Ellenben mindenki úgy van vele,mintha a gears of war csapata találta volna fel az egészet.Azt meg nem szabad elfelejteni,hogy mennyi szuflával gazdálkodott a ps2 és mennyivel a 360.Egy konzolgeneráció volt köztük a különbség.
27.
27.
leviske
"A játékfejlesztő is ember, sok esetben nem miatta válik sikertelenné egy játék."

Hát ezt a megjegyzést pont Bleszinski kapcsán kellett ellőni. Ha ez a maj...[khm] ez az ember nem lett volna a Lawbreakers közelében, ezerszer több esélye lett volna szerencsétlen címnek befutni. Függetlenül attól, hogy a zsánerében azért akad több lélekkel rendelkező konkurens is.

Hatalmas felelősség nyilvánosan megosztani minden gondolatot, különösképp, amikor egy-egy céggel azonosítják az ember szavait.
25.
25.
Ooorky
#23: Akkor kenegesd, magadat járatod le újra és újra.
24.
24.
shatterhand
#12: "még csak hasonló sem volt"
Akik a kill switchen kidolgoztak a fedezekharcot azok kerultek a gearshez,majd onnan a mass effecthez.
23.
23.
Max3000
#22: Ez aztán az érv.Még mindig nem látom,miért van a geow-ban ugyanaz a fedezékrendszer,mint akármelyik korábbi játékban.Lehet linkelni.A killswitch-en jót röhögtem(egyébként tetszett a játék) linkeljetek be azért egy kicsit bénábbat is mint a geowban van.mondjuk a 80-as évekből tudtok?:D
22.
22.
Ooorky
#21: Hülyeséget írtál, ismerd el ne a kakit kenegesd.
21.
21.
Max3000
#20: Igen,a mortal kombat meg ebből vette át a harcot.

https://tinyurl.hu/XirQ/

Minden játéknak meg volt az úgymond őse,de olyat mondani,hogy konkrétan átvette a gears a killswitch fedezékrendszerét a merő hülyeségről árulkodik.És eléggé kiábrándító lett volna,ha a killswitch-et vették volna alapul azóta mindennél.........

Világrengető pedig az atom volt.
20.
20.
adamsfamily
#12: A nagy "forradalmi" fedezékrendszert,meg a killswitch-ből vették.Kipörgettem mindegyik gears of war-t,az első 2 nem volt rossz az atmoszférája miatt,de nem volt egy világrengető játék.
19.
19.
kopic
Inkabb ment volna vissza GeoW fejlesztőihez... Sajnos nem tudom sajnálni, hülye volt, ennyi.
18.
18.
markoci555
egyfelől ne tudom miért áll feljebb valakinek ha nem kapja vissza a pénzét, tudta nagyon jól a vevő hogy multi játékot vesz, amiben benne van hogy kihalhat akármikor

másfelől ez az ember egy idióta, talán nem multis ****t, meg br vonatra felülni kéne, hanem normális kreatív valamit kidobni
17.
17.
Max3000
#13: Na meg ennyi erővel a half life 1 a doom 1-től vette az ötletet,csak azért mert fps....
16.
16.
Max3000
#13: Az meg mindegy,hogy kinek unalmas.Mégcsak véletlenül sem erre reagáltam.
15.
15.
Max3000
#13: 12

Eddig is tudtam,hogy ez az oldal egyszerű ,mint a ropi,de azért jót tudok röhögni néha.

KB annyi köze van a játékmechanikához mondjuk a kill switch-nek a gow-hoz,hogy mellmagasságig érő "fedezékrendszeres" az is.Egyébként a palacsinta meg tisztára a kígyóra hasonlít.........................

Na bumm.
14.
14.
Ooorky
#12: Ja, GoW találta fel a mellmagasságig érő fedezékeket, előtte nem volt ilyen egyetlen lövöldében sem...
13.
13.
shatterhand
#12: Az meg a namcos kill switchtol vette az otletet,na bumm.
Amugy tenyleg unalmas volt.
10.
10.
shatterhand
Hasonlo sorsa fog jut a sonys david jaffe is. God of war 1-2 ota nem tudott jót csinálni.
9.
9.
kisbiflos
Van sok más jaték készítő akinek sikeres lett a játéka. Sosem értettem, hogy miért pont ő az akit szuper sztárként kezelt a média. Mindenesetre vicces volt nézni ahogy próbálja kihasználni először az Overwatch aztán pedig a Fortnite hype-ot. Nagyon profi taktia egy tapasztal, kreatív, innovatív fejlesztőtől. GG WP.
8.
8.
Tokodboy
Mint egy óvodás..... az ilyen meg is érdemli, korabbi sikerei ide vagy oda. Ha szart csinál akkor ez van.
6.
6.
PaprikaJancsi
#5: Mondjuk ezt se mondanám, mert a Fortnite/PUBG messze áll a legjobbaktól.
5.
5.
fost kaviccsal nem lehet eladni. teljesen más éra van mint anno az unreal-os időkben. Játékdömping van, csak a legjobbak maradnak életben.
4.
4.
KRAT0S
A (első 3!) Gears-ek Qrvajó játékok voltak,gennyesre keresték vele magukat(+az Unreal motorral) Az hogy utána szar játékokat csinált mert el volt szállva magától,az csak az ő hibája nem a játékosoké...Én nem tudom sajnálni kicsit se.Majd lenyugszik.
3.
3.
tsulok
#2: Ez a szarság alatt arra gondol amire válaszolt: "A poszt egyébként azután született, hogy egy rajongó nehezményezte, hogy nem térítik vissza neki a LawBreakers árát. "
2.
2.
Dízel
"Nagyon szomorú vagyok, és ez a sz*rság a másik oka, " Milyen szarság? azért azt ne várja el, hogy megvegye bárki is a szar játékát. Amiket anno alkotott példaértékűek, de attól még ha szart csinal ne lepődjön meg kritikákon.
1.
1.
lesik20
Egyszer már visszavonult, aztán újra akart csinálni egy milliárd dolláros játékot/szériát. Nem sikerült neki, ezért újra visszavonul
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...