Két játékon dolgozik egyszerre a Sledgehammer

Szintet lépett a Sledgehammer Games. A fejlesztőcsapat több játékon dolgozik egyszerre, és emiatt intenzív toborzásba kezdett: a meglévő 200 alkalmazott mellé további 100 munkatársat vennének fel.

A Sledgehammer operatív igazgatója, Andy Wilson erősítette meg egy interjúban a VentureBeatnek, hogy a jövőben több projektet futtatnak majd párhuzamosan, ehhez pedig még több munkatársra lesz szükségük. A Sledgehammert még 2010-ben alapította a Visceral-veterán Glen Schofield és Michael Condrey (egyikük sincs már a csapatnál), vagyis most már a második évtizedét tapossa a stúdió: a fenti terveket így nemes egyszerűséggel Decade II néven illetik a srácok.

Wilson szerint jelenleg 200 munkatársuk van, ehhez szeretnének további 100 embert felvenni változatos munkakörökre - eddig több mint 2 ezer jelentkezést kaptak. A Sledgehammernek jelenleg Kaliforniában és Ausztráliában van stúdiója, ami az úriember elmondása alapján azért is jó, mert az időeltolódás miatt lényegében 0-24-ben tudnak támogatást biztosítani a játékaik számára. (A Sledgehammer melbourne-i irodája a Call of Duty: Warzone munkálataiban is közreműködött.)

A csapat jelenleg két játékon dolgozik egyszerre, de sajnos arról már nem kaptunk információt, hogy melyek ezek. Egy új Call of Duty persze biztosan van közöttük: idén ugye a Sledgehammer-féle epizód lenne a soros, de a korábbi hírek szerint az ősszel esedékes rész munkálataival akadtak gondok, ezért az Activision úgy döntött, hogy a Treyarch-féle Black Ops-folytatást (soft rebootot?) adja ki 2020-ban. A Sledgehammer (és a Raven) munkáját egyjátékos kampányként dolgozzák bele az idei részbe.

Hogy ebből mi igaz, arra hamarosan fény derülhet, hiszen a Call of Duty-játékokat általában májusban jelentik be.

2 komment - szólj hozzá!