Kész a Cyberpunk 2077, talán

  • Írta: aronsz
  • 2024. március 12.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Gabe Amatangelo egy interjúban beszélt a Cyberpunk 2077 és a Phantom Liberty fejlesztéséről. Elmondta azt is, hogy már a következő játékra fókuszálnak, de még érkezhetnek kisebb javítások a játékhoz.

A Cyberpunk 2077 megjelenése nem sikerült túl rózsásra. Azóta sikerült a dolgokat egyenesbe hozni, a játék kapott komolyabb frissítéseket, illetve a rendkívül népszerű Phantom Liberty kiegészítőt.

Gabe Amatangelo, aki 2021-ben került a Cyberpunk-csapat élére, a Game File-nak adott interjújában arról beszélt, hogy most már tényleg vége a 2077 fejlesztésének és a csapat a következő Cyberpunk-játékra koncentrál.

Amantangelo beszélt arról is, hogy azért semmi sem száz százalék. “Lehetséges, hogy egy-két apróságot majd még javítunk" – tette hozzá, de a terveik között már nem szerepelnek konkrét újítások, vagy extra tartalom. Elmondta egyébként azt is, hogy a metrózás az ő ötlete volt, mert olvasott egy cikket, amiben kifogásolták a hiányát ő pedig egyetértett.

A következő Cyberpunk-játékkal a Phantom Liberty sikerét célozzák és nem a 2077 bukását. Megtudtuk, hogy a DLC fejlesztése 63 millió dollárba került és nagyjából 400 fejlesztőre volt hozzá szükség. Szerinte fontos szerepet játszott a sikerben az is, hogy a fejlesztés során több szabadságot adott az embereknek, nem kellett mindent aprólékosan, több szinten ellenőrizni.

Úgy néz ki tehát, hogy a Cyberpunk 2077 fejlesztése már tényleg lezárul és a csapat teljes erővel fókuszálhat a folytatásra.

3.
3.
TrishtanAG
#1: Mondjuk az utolsó, Path Tracinges és DLC-s frissítéssel már hónapokkal ezelőtt kész volt a játék (vagy van az már fél éve is?).
2.
2.
Merőkanál
De azért elkérték a teljes árát anno.
1.
1.
GemForge
Sajnos nem bírom ki... Mindig felb@sz, hogy még csak most lesz "talán" kész az a (mások által talán jogosan agyonajnározott) játék, amiért már majd 3 és fél éve levettek 18-20 rugóval. 1188 napja nem képesek befejezni a szarjukat. Nevetséges.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...