Mafia: Definitive Edition teszt

Tizennyolc évvel az eredeti megjelenése után készült remake Mafiából, amit eredetileg a cseh Illusion Softworks fejlesztett. Az új változat elkészítéséért a Mafia III-at is fejlesztő Hangar 13 felelt, így mindenképpen volt miért izgulni.

A 2002-ben megjelent, cseh Illusion Softworks által fejlesztett Mafia hatalmas sikert aratott anno PC-s berkekben. Az iparágat megrengető Grand Theft Auto III mellett kisebb csoda, hogy a játék körül ilyen kultusz alakult ki, ráadásul úgy, hogy a konzolos változatok elég vegyes fogadtatást kaptak a gyenge portok miatt. A játékhoz később két folytatás is készült: a Mafia II, amit még az eredeti gárda készített el 2K Czech néven 2010-ben, valamint a 2016-os Mafia III, amit azonban a régi és új arcokból verbuvált stúdió, a Hangar 13 rakott össze.

 

A második rész még csak-csak, azonban a Mafia III már meg sem közelítette a legendás első részt minőségében, épp ezért volt aggasztó hallani, hogy ugyanaz a Hangar 13 rakja össze a játék remake-jét, mint aminek a legutolsó félresikerült epizódot köszönhettük. Mielőtt azonban belekezdenék a játék értékelésébe, egy dolgot tisztázzunk: a Mafia: Definitive Edition egy remake, azaz a játékot teljesen a nulláról, új grafikus motorral, új játékmechanikákkal építették fel, az eredeti címet pedig egyfajta ihletként használták a fejlesztők. Badarság elvárni tőle, hogy centiről centire ugyanazt az élményt kapjuk, mint anno. Valami olyasmit hoztak össze a fejlesztők, mint a Resident Evil 2 esetében a Capcom.

A játék története az eredetinek megfelelően a taxisofőr Thomas Angelóról szól, aki a véletlen folytán keveredik bele a Lost Heaven városát uraló két maffiózócsalád konfliktusába. Don Salieri oldalára állva egy klasszikus felemelkedés-bukás történetet követhetünk végig, amit rengeteg filmes klisével tettek emlékezetessé a fejlesztők. A cselekmény és a hangulat az eredeti játék egyik nagy erőssége volt, ráadásul ’30-as években játszódó maffiasztorit, nem csak akkor, de még ma is nagyítóval kell keresni a felhozatalban. Eltelt azonban 18 év, hatalmas fejlődésen mentek keresztül a játékok történetvezetés szempontjából, valamint a klisés főhősök és sztorielemek is kezdenek kikopni, így mindenképpen ígéretesen hangzott az előzetes infók alapján, hogy a Hangar 13 a történetbe is bele-belenyúlt.

A csapat azonban olyan apró változtatásokat eszközölt, hogy végül az egész olyan, mintha hozzá sem értek volna. Kaptunk pár új jelenetet, de ezek annyira jelentéktelenek, hogy egy film esetében a Blu-ray-lemez extra menüpontja alá száműzték volna őket. Az ígéretek szerint nagyobb szerepet kapott a történetben Sarah és Paulie, de ez egyszerűen nem igaz. Attól, hogy Tommy kedvesének egy darab „aggódok miattad nagyon” jelenete mellé felvettek még két „aggódok miattad nagyon” jelenetet, még nem jelenti azt, hogy a szereplő összetettebbé válik. Paulie esetében meg az a gond, hogy teljesen más irányba vitték el a karaktert, mint arra számítottam. Az eredeti szereplő egy Joe Pesci-féle forrófejű, kissé őrült fazonnak tűnt, az új Paulie pedig egy hisztis kislány, aki elvesztette a kapcsolatát a valósággal.

Hasonlóan tudok nyilatkozni az új Salieriről, aki az eredeti változatban egy szimpatikus, bölcs, de mégis erős kezű vezetőnek tűnt, most azonban egy kissé ripacs, hatalommániás pökhendi alaknak ismertem meg. A legszomorúbb azonban, hogy Tommy karakterével nem kezdtek semmit, ez pedig az elmúlt közel két évtized következtében látványosan kiütközik. Semmiről nincs véleménye, nem tudjuk meg, hogy ő igazán milyen ember, a karakterfejlődése pedig kimerül egyetlen egyszerű tanulságban. Az elmondható tehát, hogy a történethez nem igazán mertek hozzányúlni a fejlesztők: az új színészek és szinkronhangokon kívül csak leheletnyi különbségeket fogunk érezni, ahol pedig megváltoztatták a forgatókönyvet, ott nem kapták el az adott karaktert, sőt általában fura irányba vitték el.

Az eredeti Mafia konzolos sikertelenségét annak is köszönhette, hogy a játékmenet egyensúlya a PC-n őshonos szimulátorok irányába tolódott el. Az autók vezetése egészen komoly feladat volt, de a lövöldözés is közelebb állt egyfajta katonai szimulátorhoz, mint mondjuk a GTA-hoz. Bár a Mafiának hozzátartozott a bájához ez a fajta összetettség, az elmúlt években azonban nem egyszer bizonyítást nyert, hogy a játékosok inkább az árkádosabb, vagy komplex, de mégis könnyen befogadható játékmenet hívei. Logikus döntés volt a csapattól tehát, hogy a mai kor elvárásainak megfelelően játékosbarát alapokra húzza fel a remake-et, a komolyabb kihívást nyújtó menüpontokat pedig a beállításokba száműzték.

Annak azonban kevésbé örültem, hogy Mafia III-ból kölcsönvett grafikus motor miatt a járműves és lövöldözős részeket is átemelték. Az autók irányítása a legutóbbi epizódban elég furcsa volt, és bár ezúttal javítottak rajta picit, továbbra sem optimális. A kanyarokban állandóan idegesen viselkednek az autók, nagyobb sebességnél pedig valahogy sosem érzi azt a játékost, hogy a kezében tartaná irányítást – mintha bármelyik pillanatban megcsúszhatna.

A puffogtatás sajnos hasonlóan erőtlen és irritáló, mint a Mafia III-ban. A fedezékrendszer nehézkes, a pályák pedig érzéseim szerint nincsenek eléggé felkészítve rá. Állandóan töltényhiányban szenvedtem, a célzásrásegítés pedig inkább célzásnehezítésként funkcionál, annyira véletlenszerűen működik. Bár a funkcióit ellátja, és egy hangyányit jobb, mint a harmadik epizód esetében volt, szórakoztatónak semmiképpen sem nevezném a lövöldözős részeket. Én szívesen láttam volna valamilyen Max Payne-hez hasonló szabadabb harcrendszert, ha már úgyis nagyrészt pisztolyokkal vagy revolverekkel vagyunk felszerelve.

A Mafia anno a GTA-val ellentétben egy sokkal zártabb, történetorientált és küldetésekre felhúzott kampányt kínált – ezért is nem szerették sokan, ha a Rockstar játékához hasonlítják. A Hangar 13 emberei végül úgy döntöttek, hogy ehhez a megoldáshoz nem nyúlnak hozzá, így a sztorit lineárisan haladó küldetésekben ismerhetjük meg, a várost pedig egy külön a főmenüből elérhető játékmódban, a Free Ride-ban fedezhetjük fel. A Mafia III open world kalandjai után úgy gondolom, jól döntött a csapat, hogy nem akarta megreformálni a játékot, viszont az eredetihez hasonlóan Lost Heaven városa sajnos ezúttal is kihasználatlan marad. Csak egyfajta díszletként szolgál a történethez, komolyabb játékmeneti funkciója nincs, mivel a Free Ride mód túl sokat ezúttal sem kínál.

Ahogy már többször is említettem, a fejlesztők a 2016-os Mafia III motorjára húzták fel a remake-et, és azt bizony el kell ismerni, hogy remek munkát végeztek. Kis túlzással könnyes szemekkel néztem végig a jól ismert városrészeken, ugyanis hihetetlenül látványos a modern köntösbe öltöztetett Lost Heaven. Ettől függetlenül azonban nem tudnám azt mondani, hogy a játék kiemelkedőt nyújt technikai fronton. Első ránézésre minden szép, a részleteket megfigyelve azonban már meglepően csúnya megoldásokkal találkozni. Alap PS4-en a látóhatár nevetségesen alacsony, így valami PS2-es játékhoz hasonló módon, előttünk pár tíz méterrel töltődnek be a tereptárgyak, a karakterek és a járművek. A város csodás távoli látképén is ront a részletesség hiánya, a messzi épületeken szinte egyáltalán nincsenek árnyékok.

A játék ráadásul emellett nem volt mentes bugoktól sem. A végigjátszás során kétszer is elment a hang, amit csak a program újraindításával tudtam orvosolni. Sokszor akadt be a karakter ide-oda, és a fizikai motor sem funkcionál jól mindig. A lopakodós részek egyszerűen nevetségesek, abszolút nincs ilyesmire felkészítve motor, még ha a harmadik részben volt is lehetőség rá. A küldetés célját mutató kis pötty rengetegszer volt rossz helyen, de az ellenfeleket jelző radar jel is véletlenszerűen bukkant fel.

A fenti bekezdések alapján talán úgy tűnhet, hogy a Mafia-remake egy rossz játék, de erről szó sincs. Egy nagyon hangulatos, nosztalgiával megtöltött kaland, sajnos azonban az érdemeit mindössze annak köszönheti, hogy az eredeti cím jó volt. A korszak, a sztori, a párbeszédek, már 2002-ben is kiválóan működtek, így ezt elrontani nagy művészet lett volna a Hangar 13-tól. A játék többi része, amit ugye saját maguknak kellett volna összerakni a srácoknak, még mindig sok sebből vérzik, ez pedig köszönhető annak, hogy a Mafia III oly sokszor kritizált játékmechanikai megoldásait használták.

Egy picit szomorú vagyok, ugyanis közel áll hozzám az eredeti Mafia. Az első pár küldetés után a remake esetében is elkapott a hangulat, de ahogy haladunk előre a történetben, úgy tűnik fel egyre jobban, hogy mennyire egysíkú és kidolgozatlan a játék. Látva a Resident Evil 2 újrakeverését, fáj az ember szíve, hogy egy hozzáértő csapat mennyivel többet ki tudott volna hozni az alapműből. Mintha a fejlesztők csak a kötelezőt szerették volna hozni, meg sem próbáltak érdemben hozzátenni a kalandhoz. A kissé nyálasra vett befejezés és a stáblista után úgy álltam fel a játék elől, hogy ez bizony sokkal jobb is lehetett volna, ha egy picit jobban odateszik magukat a fejlesztők.

A Mafia: Definitive Edition PC-re, Xbox One-ra és PS4-re jelent meg. Mi az utóbbi platformon, az alapgépen teszteltük.

7.0

Mafia: Definitive Edition teszt értékelés 7.0

Pozitívumok:

  • Élethű korrajz, szépen felújított Lost Heaven
  • A történet még mindig remek
  • Látványos átvezetők
  • Megtartották az eredeti küldetésrendszert

Negatívumok:

  • Látvány szempontjából vegyesen teljesít
  • Mafia III-ból átemelt erőtlen lövöldözés, gyatra fedezékrendszerrel és nevetségesen béna lopakodással
  • Szokható, de nem túl élvezetes vezetési modell
  • Gyakori hibák és bugok
  • Semmit nem tesz hozzá az alapműhoz, vagy ha igen, rossz oldalról közelíti meg azt
44 komment - szólj hozzá!