GDC 2014: Bemutatkozik a Sony VR-szemüvege?

  • Írta: fojesz
  • 2014. február 21.
  • Pletyka
Link másolása
Úgy hírlik, a Sony a márciusi Game Developers Conference falai között fogja leleplezni az Oculus Rift vetélytársának szánt VR-szemüvegét. Állítólag eldobjuk majd tőle az agyunkat.

Az Oculus Riftet ismerjük jól, de egy ideje már pletykálják, hogy a Sony is előrukkolna egy hasonló VR-szemüveggel - ha minden igaz, már idén ősszel.

Éles bevetésen az új Oculus Rift.

Hogy ez így lesz-e, azt persze nem tudhatjuk, de kezdésnek nem rossz, hogy a Techradar úgy értesült: a Game Developers Conference falai között leplezhetik majd le a kütyüt. A lap belsős forrásra hivatkozik, a titokzatos idegen pedig nemcsak a bemutató idejét árulta el neki, de azt is elmondta, hogy ő már zárt ajtók mögött kipróbálhatta a cuccot, aminek "a minősége és a felbontása is nagyon-nagyon jó", és szerinte egész biztos, hogy "az emberek le lesznek nyűgözve tőle".

Az idei GDC egyébként március 17-én kezdődik San Franciscóban, és bár ez elsősorban szakmai összejövetel, általában nem kevés bejelentést időzítenek a kiadók és fejlesztők erre az időszakra - érdemes lesz kagylózni!

19.
19.
Stranger
#17: Nincs közük egymáshoz, de attól még valakit jobban megnyerhet egy ilyen szemüveg mint a kinect. Ennyi volt a kijelentés is, most miért csak 2 ugyan olyan dolog között kellene választani...
17.
17.
Yami
#16: Továbbra is fenáll a kérdés, hogy mi köze a kettőnek egymáshoz? Az egyik egy kontroller a másik meg egy megejelenítő. Olyan mintha egy gamepadet hasonlítanál egy HDTV-hez.
16.
16.
Stranger
#15: Arra utalt, hogy ez a PS4 exkluzív szolgáltatás érdekesebb mint az xbox-os kinect.
15.
15.
p3ti
#3: Mi köze van a Kinectnek az Ocolus Rifthez? Tényleg ennyire alacsony itt a színvonal? Vagy csak valamelyik Microsoftos nagybácsid megmolesztált logózás közben?
14.
14.
Josi21
#5: Én annyira nem röhögnék, mindkettőben AMD szív dobog... Nem tudhatjuk szoftveresen mennyire van lebutítva, de nekem gyanús, hogy mindkettő gyorsulni fog. Ha nem már most is gyenge, Gpu szerintem a valós teljesítménye felét sem nyújtja.
13.
13.
crashpipi
#10: Ha elolvastad volna a kommentet és hogy mire írtam, leesett volna, hogy melyikre gondoltam.
10.
10.
szinkron
#8: Ha a pénz számít, szerinted a Sony nincs előnyben egy független fejlesztővel szemben? Nem beszélve a gyártósorokról...Ezt hívják úgy, hogy lépéselőny.
9.
9.
kriszvandaar
Biztos vagyok benne hogy a sony vr olcsobb lesz mint az or
8.
8.
crashpipi
Egyáltalán nem beszélhetünk lépéselőnyről.
Az nyer, akinek több beleölhető pénze van és gyorsabban tesz le a játékosok elé vmi kézzelfoghatót.
A pénz beszél és az erősebb kutya ba..ik. :)
7.
7.
greenmelon
#5: És ennek mi köze a hírhez?
6.
6.
Ra1D3n
#5: Szerintem meg maradjunk a témánál. Megint elkezdtetek agyhalott módjára viselkedni egy Sonys hírnél X360 és Xone fikkantással.

Amúgy kíváncsi vagyok. Bár szerintem az Oculus Rift bőven lépéselőnyben van, és ár tekintetében és szerintem minőség tekintetében is rá fog verni a Sonyra, de ne legyen igazam.
5.
5.
MikelGun82
Várom hogy mit fognak kihozni belőle, és egy emberi ár esetén tuti vétel. A 360 egy nagyon jó termék, imádtam, de a One nagyon nem, mondhatni felröhögtem bizonyos paraméterein, az agyhalottságot és fanboyságot tartogatnám azoknagy akik márka függők lettek, és nem tudnak váltani!
4.
4.
Exorcist
X360 tulaj vagyok s szeretem is. De nem vagyok agyhalott fanboy.
3.
3.
Exorcist
Kíváncsi vagyok rá. Ha ez ütős lesz akkor nálam a PS4 a befutó véglegesen. Ez sokkal jobban hangzik mint a szánalmas kinect...
2.
2.
Grabowsky30+
A hzm-t2-t próbáltam, hát mit mondjak nem dobtam el az agyam tőle, csak az árától 350ért árulták! Ici picit túlárazott, mint a sony cuccok általában! OR ha tényleg 100k körül tud maradni akkor a sonynak esélye sincs!
1.
1.
Baracker
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...