Shinji Mikami: ne csak a túlélőhorrorhoz kössetek!

  • Írta: gorien
  • 2022. március 25.
  • Hír
Link másolása
A Ghostwire: Tokyo megjelenésével Shinji Mikami, a Tango Gameworks alapítója reméli, hogy sikerül legyőzni azt a vélekedést, hogy a stúdió csak túlélőhorrorokat gyárt. A jövőben más műfajokban is szeretné kipróbálni a csapatot.

Shinji Mikami a kilencvenes években kezdett dolgozni a Capcomnál, ahol egyebek mellett a Resident Evil-sorozatot is több részen át felügyelte, majd 2010-ben saját stúdiót alapított a Tango Gameworks képében, és közösen le is tettek az asztalra két The Evil Withint. Mikami hozzájárulása a túlélőhorror zsáneréhez egyértelmű, de az úriember szeretné, ha nem csak emiatt emlékeznének rá és stúdiójára, fejtette ki a Famitsunak (amit a VGC fordított le angolra).

„Remélem, hogy idővel megváltoztatjuk a Tango Gameworksről eddig kialakult képet. Jelenleg úgy látnak minket, mint a stúdiót, ami csakis túlélőhorrorban utazik” – mondja Mikami, aki szerint hiába hízelgő az elismertség a rajongók között, szeretné, ha azt is meglátnák, hogy szélesebb műfaji palettán is képesek játékot készíteni.

Példának hozza a ma megjelenő Ghostwire: Tokyót (amelyről már az írott és videotesztünket is megtaláljátok), amelyet a szellemes elemek ellenére is akció-kalandjátéknak tart, de megemlíti a The Evil Within 2 rendezőjének, John Johanasnak a készülő alkotását is, amely homlokegyenest különbözik majd a horroroktól.

A Tango jövőjét illetően Mikami azt látja, hogy szeretné, ha évtizedenként legalább egy mesterművet kiadnának a kezükből, de ugyanilyen fontosnak tartja a fiatalabb alkotógeneráció képzését is. Szerinte nagy a költségvetésű, AAA-s játékokra koncentráló óriási csapatok erre nem adnak jó terepet, ezért a Tango is több kisebb alkotásra csoportosítja át az erőforrásait – ily módon az újoncok is megtanulhatják az alapokat és megtalálhatják az útjukat, ami idővel majd nagyobb projektekhez vezet.

1.
1.
suresz
a super nintendos aladdin-t is ő csinálta, én tudom ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...