A Final Fantasy XIV segítette ki a Square Enix bevételeit

  • Írta: gorien
  • 2022. május 13.
  • Biznisz
Link másolása
A Square Enix is nyilvánosságra hozta az elmúlt évet érintő pénzügyi jelentését, amelyből az derül ki, hogy míg a Final Fantasy XIV szárnyalt, más játékainak eladásai hanyatlottak.

A videojátékipar szereplői egyre-másra értékelik ki a március 31-gyel záródó pénzügyi évet, és a Square Enix is nyilvánosságra hozta a saját jelentését. Aki követte a játékvilág híreit az elmúlt hetekben, azt persze nem sok dolog fogja meglepni, hiszen mióta a kiadó bejelentette, hogy több stúdióját is eladja az Embracer Groupnak, a pénzügyei is hamar terítékre kerültek – például a Marvel-játékok bukása vagy az Outriders gyenge szereplése.

A jelentés szerint a Square Enix leginkább a Final Fantasy XIV-re lehet büszke, hiszen jócskán megszaladt a felhasználóbázisa, és az Endwalkers kiegészítő megjelenése is jól sült el – annyira, hogy a szerverek nem is bírták a megnövekedett érdeklődést, és le kellett állítani a játék árusítását. Az MMORPG sikere nagyban ellensúlyozta azt, hogy más játékok nem teljesítettek hasonlóan. 

Az MMO-fronttal ellentétben ugyanis nem szerepelt elég jól az úgynevezett „HD Game” részleg: az eggyel korábbi pénzügyi évben olyan címeket küldött piacra a kiadó, mint a Final Fantasy VII Remake vagy a Marvel's Avengers, ezek bevételeivel pedig nem tudta felvenni a versenyt az Outriders, a NieR Replicant ver.1.22474487139... vagy a Marvel's Guardians of the Galaxy.

Habár ez a divízió a korábbi évhez képest 10 százalékkal kevesebb bevételt produkált, az összes videojátékot nézve mégis 6 százalékkal, 2,1 milliárd dollárra nőttek a bevételek, amelyből 457 millió a kiadó nyeresége – ez 16,7 százalékos növekedés. A koronavírus-járvány csillapodásával a Square Enix játéktermi bevételei is megugrottak 33,6 százalékkal.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...