Exkluzív: Interjú Sam Witwerrel

Sam Witwer nagyot tarol mostanában a geek kultúrában, hiszen találkozhattunk vele a Days Gone-ban, a Supergirl legfrissebb évadában, hamarosan pedig visszatér A klónok háborújában is. Elcsíptük hát őt egy interjúra!

Ha otthon vagy a videojátékok világában, nagy sorozatnézőnek vallod magad, vagy kedveled a Csillagok háborúját, akkor szinte biztos, hogy találkoztál már a képernyőn Sam Witwerrel. Játékos körökben a Days Gone és a The Force Unleashed főszereplőjeként ismerjük őt, de ismerős lehet az olyan sorozatokból is, mint a Battlestar Galactica, a Supergirl, a Smallville, vagy a Being Human, hangját pedig hallhattuk számos más Star Wars-adaptációban is.

Sam azonban nem csak profi színész, de egyúttal hatalmas geek is. Imádja az asztali szerepjátékokat, a modern vagy klasszikus videojátékokat, és kevesen ismerik nála jobban a Csillagok háborúja hatalmas univerzumát. Két forgatás között, ha éppen nem zenét ír az egyszemélyes bandájának, akkor gyakran elkaphatjuk a streamjét Twitchen is. Mi sem bizonyítja jobban, hogy egy szerény, földhözragadt, közülünk való srácról van szó, hogy mi is itt elegyedtünk szóba vele először, ő pedig örömmel vállalta, hogy egy interjú keretei között faggassuk arról, hogy min ügyködik mostanában. Beszélgettünk tehát a Days Gone-ról, a Star Warsról, de szóba került Hollywood, a Dungeons and Dragons és sok más egyéb is.

Gamekapocs: Nem mostanában kezdted az ipart a videojátékok terén, hiszen már korábban is dolgoztál az olyan játékok szinkronján és motion capture-felvételein, mint a Star Wars: The Force Unleashed két epizódja. Tudnál mesélni arról, hogy hogyan változott azóta a technológia? Miben volt más a Days Gone forgatása?

SamNagyon sokat változott a technológia. A The Force Unleashed esetében beszkennelték a fejemet az Industrial Light and Magicnél, utána pedig egy színpadon felvették az arcmimikámat. Az utóbbihoz egy kezdetleges videóanyagot adtak referenciaként, hogy lássam az arckifejezéseimhez társuló testbeszédet - később ezek kaptak teljes animációt. Egyszerre csak egy színészt tudtunk rögzíteni, ami azt jelentette, hogy a jelenet többi szereplője a kamerán kívül volt.

Sam Witwer (Deacon) és Jim Pirri (Boozer) a Days Gone forgatásán.

A Days Gone-nál már végig egy nagy színpadon dolgoztunk, teljes körű motion capture-felvétellel rögzítették a testünket és az arcunkat is. Mindegyik színész egyszerre lehetett a színpadon, teljes interakcióba lépve egymással és a játékban látható tárgyakat helyettesítő építményekkel. Valódi motorok helyett például formára szabott, fából készült modelleket használtunk. Ez sokkal könnyebbé, természetesebbé tette a munkát. A legnehezebb rész talán az volt, hogy eltaláljuk a karakterhez illő testbeszédet, testtartást. Az emberek alábecsülik, hogy milyen hatalmas szerepet játszik a megfelelő jelmez egy film vagy sorozat forgatásakor – a ruha teljesen megváltoztatja az ember mozgását!

A kihívás tehát abban rejlett, hogy hogyan sétáljak és mozogjak egy feszülős kezeslábasban úgy, hogy az passzoljon a szerephez. Elhihetitek, hogy a motion capture-szerkóban olyan messze álltam a menő motoros-kinézettől, amennyire csak lehet! A jó hír viszont az volt, hogy technológia ebben is segített. A színpadon mászkálva felnézhettem ezekre a nagy LCD-kijelzőkre, amiken láthattam mozgás közben a karakteremet – nem önmagamat, hanem a Deacont! Így tehát egyből láthattam, hogy mi az, ami működik a karakternek, meg azt is, ha valami szimplán csak ostobán néz ki.

Gamekapocs: A Days Gone története elég súlyos és drámai, és telis-tele van dialógussal. Hogyan készültél fel Deacon St. John szerepére? Honnan merítettél ihletet?

Sam: A Days Gone írója és rendezője, John Garvin megkért rá, hogy nézzem meg a Sons of Anarchyt. Igazából azt hiszem, hogy ez volt az egyetlen tanácsa. Vicces, hogy így alakult, de annak idején én jelentkeztem is a sorozat egyik szerepére, de a széria alkotója, Kurt Sutter azt mondta, hogy túlságosan tisztességesen nézek ki a motoros szerephez. Szívás volt az egész, mert pont a meghallgatás előtt megnövesztettem a hajam - épp azért, mert kezdtem belefáradni, hogy mindig a kemény fickók szerepét aggatják rám a castingosok. Előtte sokáig nagyon rövid, gyakorlatilag borotvált hajam volt - amint megnövesztem, máris túl szelíd lett az ábrázatom… nesze neked, Hollywood.

Remélem, hogy Kurt Stutter játszik PS4-es játékokkal, és emlékszik rá, hogy mit mondtam Frank Darabont védelmében a The Walking Dead kapcsán. Gondolom te is érzed, hogy még mindig bosszant a dolog. Na de térjünk is vissza a felkészülésre! Megpróbáltuk Deacont minél életszerűbben ábrázolni, így sok-sok időt töltöttem sötét, fájdalmas gondolatok társaságában. Maradjunk annyiban, hogy azok az emberek, akik egy ilyen szörnyű világban élik a napjaikat valószínűleg nem túl kedvesek és udvariasok.

Gamekapocs: Tudom, hogy te magad is hatalmas Star Wars-rajongó vagy. Milyen érzés visszahallani a saját hangod egyre több és több komoly szerepben?

SamA Star Wars-szerepekkel kapcsolatban elég vicces a helyzet – vegyük csak A klónok háborúja példáját! Már egy ideje befejeztük a 7. évad szinkronmunkáit. Számomra tehát eltelik legalább egy év a premier és a felvételek között, amikor pedig végre hozzám is eljutnak a végleges epizódok, én is pontosan úgy nézhetem őket, mint a többiek. Legalább annyira kíváncsi leszek arra, hogy mire készül Maul, mint bármely másik rajongó.

Gamekapocs: A te hangodon szólalt meg Maul a Solo: Egy Star Wars-történetben is, de a vásznon ismét a Baljós árnyakban szereplő Ray Park arcát láthattuk. Közösen dolgoztatok tehát a karakteren? Milyen volt a munka Ray-jel?

SamIgen, közös volt a munka. Én és Ray sokat beszéltünk telefonon a karakterről. A folyamat valahogy így nézett ki: először én felmondtam a szövegemet a jelenet durva, vázlatos változatára. Utána még egyszer felvettem a szöveget, de ezúttal a saját fejem után mehettem az időzítést illetően. Ray ezután Angliába repült, hogy felvegyék a jelenetet, a felvételen pedig az én hangomhoz igazította a szájmozgását. Ezután megint én jöttem, egy újabb felvétellel, ezúttal igazodva azokhoz a változtatásokhoz, ahol Ray eltért az én változatomtól. Szóval érdekes volt az egész, így pingpongoztunk egymás között.

Azt viszont mindenképp el kell árulnom, hogy Ray mennyire nagyszerű fickó! Tökéletesen eltalálta Maul karakterét úgy, ahogy A klónok háborújában és a Lázadókban láthattuk. Persze hozzátette a saját, klasszikusan baljós auráját is. Már alig várom, hogy ti is lássátok azokat a harci koreográfiákat, amiket A klónok háborúja 7. évadjához vett fel! Elmentem az Industrial Light and Magichez megnézni az egyik forgatást. Egyszerűen bámulatos volt!

Sam Witwer és Ray Park

Gamekapocs: Te és a testvéred társszerzői vagytok a Dungeons and Dragons - Art and Arcana: A Visual History című fantasztikus könyvnek. Tudnál mesélni arról, hogy mivel járultál hozzá a kötethez? És persze hadd halljunk a te D&D-s múltadról is!

SamA testvérem, Michael Witwer, Jon Peterson, a Dungeons and Dragons történelmének szakértője, a rendezőnk, Kyle Newman és én írtuk a könyvet. Nagyjából mindannyian egy negyedet tettünk hozzá. Időközben persze jól belekontárkodtunk egymás munkájába is! Jon felelt a történelmi pontosságért, Kyle pedig azért, hogy milyen legyen a vizuális összkép. Én arra ügyeltem, hogy egy szórakoztató és könnyen hozzáférhető történetet meséljen el az egész. A tesóm volt a projekt vezetője, így ő megfogta mindezt, és összefűzte a darabokat egy koherens egységgé.

Én és a Dungeons and Dragons hosszú-hosszú közös múlttal rendelkezünk. Olyan 9, vagy talán 11 éves lehettem, amikor egy szomszéd barátomnál megismerkedtem a játékkal. Egy rövid csata volt egy fogadónál a város közepén, amit megtámadott egy csapatnyi ork. Emlékszem is a konkrét pillanatra, amikor igazán elkaptam a játék lényegét! A fogadó emeletén zsákutcába kerültem egy folyosón, mögöttem pedig özönlöttek be az orkok. Fogtam a mágikus pörölyömet és hatalmas kétségbeesettségemben lyukat ütöttem a padlóba és azon át ugrottam le a kocsma földszintjére, hogy kereket oldjak. Ez volt az a pillanat, amikor beleszerettem a Dungeons and Dragonsba és a szerepjátékokba. Én, a testvérem és a barátaink rengeteg D&D-t játszottunk, de hihetetlenül megszerettük a West End Games Star Wars-szerepjátékát is. Elhiheted, hogy mennyire hálás vagyok annak a Star Wars-fanatizmusnak, amit ez a játék keltett bennem! Nagyon úgy néz ki, hogy meghozta a gyümölcsét a karrierem során.

Gamekapocs: Végül pedig beszéljünk az albumodról, hiszen nemrég jelent meg a második lemezed, a Revenge of the Crashtones! Színészként elég elfoglalt lehetsz a lucasfilmes melók, a Supergirl és az ezekhez hasonló projektek miatt. Hogy sikerül mégis időt szakítani a zenére és még a Twitch-streamjeidre is?

SamOké, szóval ami a beosztást illeti... nem is sejted, hogy mire tapintottál rá! Sokat gondolkozom ezen mostanában, úgyhogy bocsi, ha jártatom a szám! Szóval amikor középsulis voltam, Beth Barber, a drámatanárom azt javasolta, hogy talán komolyabban vehetném a színészkedést, amit csak amolyan hobbiként csináltam addig. Úgy gondolta, hogy lehet benne karrierem. Ezt egy nagyon fura, és őszintén szólva irreális ötletnek tartottam. Mégis hogy a fenében lesz egyáltalán valakiből színész? Főleg, ha valaki Chicagóból jön, jó messze Los Angelestől meg a filmipartól! Szóval nem, ez egy teljesen hülye ötletnek tűnt, főleg úgy, hogy már megvolt az a teljesen reális elképzelésem, hogy rocksztár lesz belőlem.

Szóval én, meg a középsulis barátaim, amikor éppen nem az Amigát, vagy a Commodore 64-et nyúztuk, zenét vettünk fel egy Tascam 388 nevű masinán. Keressetek rá! Ez egy nyitott tárcsás, 8 csatornás, szalagos felvevő volt, amihez társult egy 8 csatornás keverőpult is. Nem hiszem, hogy a felvett számaink nagy többsége bármennyire is jó lett volna, de teljesen bele voltunk bolondulva! Én kifejezetten imádtam, hogy apró zenés történeteket írhattam. Szóval ez volt az a hobbi, amire akkor igazán fókuszáltam és eldöntöttem, hogy a zenélés és a zeneírás mindig is az életem része lesz. Viszont Mrs. Barberre visszatérve… úgy tűnik, hogy ő jobban beletalált abba, hogy hogyan fest majd végül az életem.

De hogy a kérdésedre is válaszoljak – hát igen. A tavalyi év elég sűrű volt. Szeretném azt mondani, hogy ez szándékos, hogy ez azért van, mert olyan sikeres vagyok, hogy egyszerűen folyton van mit tennem, de ez nem így van. Az igazság az, hogy a színészélet áldása és egyben átka, hogy mindig vannak üresjáratok. Lehet, hogy hetekig, hónapokig, talán évekig nincs komolyabb szereped, ilyenkor pedig csak lézengsz, mert nem tudsz magaddal mit kezdeni. Ha elég sokáig vagy ilyen hullámvölgyben, akkor egy idő után elkezdesz azon agyalni, hogy miből rakd tele a hűtőt, miközben az okosan félretett pénzed lassacskán elfogy. Ilyenkor meginog az ember önbizalma. Szóval ebből a szempontból a hobbijaim és az érdeklődési köröm mentett meg. Gyakorlatilag maga a zene mentett meg.

Szóval mégis mi a fene köze van a Revenge of the Crashtonesnak az egészhez? Nos, hát az album felvétele gondoskodott róla, hogy boldog és épelméjű maradjak a nehezebb időszakokban. Biztos vagyok benne, hogy ennek a frusztrációnak egy része az albumon is érződik néhol – szinte félek belegondolni, hogy mennyire is. Szeretek úgy gondolni a számaimra, mint ilyen apró, fiktív rövidfilmekre. Évekig tartott nekem, hogy megírjam, felvegyem, összeállítsam és mixeljem az egészet, de ez alatt az idő alatt mégsem voltam olyan elfoglalt, mint most. Miközben szép lassan csiszolgattam a lemezt, változtak körülöttem a dolgok. Elkezdtem írni a könyvet (ez is egy olyan manőver, ami segített megtartani a józan eszem), streamelni kezdtem Twitchen (mert jópofának tűnt), aztán felpörgött a Days Gone, újraéledt A klónok háborúja, na meg persze újra kamera elé álltam a Supergirl 4. évadában.

Azért tűnik úgy, hogy különösen elfoglalt vagyok, mert az összes projekt nagyjából egyszerre jelent meg, emiatt látszódhatok jelenleg elég sikeresnek is. Nagy hollywoodi bölcsesség, hogy az embernek minden áron azt kell mutatnia, hogy mennyire sikeres és magabiztos. De a picsába ezzel a hozzáállással, néha egyszerűen nem ilyen az élet! Néha egyszerűen csak nem történik meg az, amire vágysz. Én úgy vagyok az egésszel, hogy sokkal boldogabb vagyok akkor, ha nem veszem túlságosan komolyan a dolgokat. Jelenleg pedig nagyon is boldog vagyok! Na, milyen lesz ez bő lére eresztett válasznak?

További részleteket itt találhattok:

4 komment - szólj hozzá!