A Frontier Developmentsnél is leépítésekre készülnek

  • Írta: pandaril
  • 2023. október 25.
  • Biznisz
Link másolása
A stúdió a csalódást keltő pénzügyi teljesítmény okán nézi át a cég működését, és többet között a redundanciák kiküszöbölésétől remélik, hogy sikerül újra pozitív irányba terelniük magukat.

Az Elite Dangerous fejlesztője és a Frontier Foundry cégér alatt megjelent játékok kiadója még a múlt héten tette közzé egy befektetői jegyzetben, hogy az utóbbi időszakban igencsak alulteljesítettek pénzügyi téren. Ennek orvoslására pedig egy felülvizsgálatot terveznek, amely egyrészt az új munkaerő felvételének leállításából, másrészt költségcsökkentésekből fog állni, és igen, természetesen kilátásba helyezték az áramvonalasítást is.

Lassan már fenn sem akadunk azon, hogy egy kiadó vagy fejlesztő elbocsájtja az alkalmazottait. Csak az idén olyan stúdiókat érintett a leépítési hullám, mint a Visual Arts Service Group, a Media Molecule, de olyan nevek is szerepelnek a listán, mint az EA vagy a CD Projekt RED, az Embracer fiaskója pedig olyan csapatokat sújtott, mint a Zen Studios vagy a Crystal Dynamics, hogy a Volition bezárásáról már ne is beszéljük. Reméljük, hogy ez a trend hamarosan lecseng, és az "optimalizált" stúdiók és kiadók optimalizált, minőségi játékokat fognak tudni szállítani úgy, hogy közben anyagilag is jól járjanak.

1.
1.
Spazz Maticus
Ez várható volt sajnos, és szerintem ez egyáltalán nem az aktuális leépítési hullámnak köszönhető, sokkal inkább a kiadó hibáinak, és hozzáállásának a saját játékához, meg a sokáig mindezek ellenére elkötelezett játékosbázisához az elmúlt 2-3-évben.

Azután csak elfogyott a türelem, a játékosok már jó ideje a lelépéssel mondanak ítéletet,és az a szomorú hogy a kiadónak ez most kezd csak "leesni", akkor is csak azért mert fogyni kezdett a lóvé...

Nem részletezném, nagyon hosszú lenne, akit érdekel Hivatalos fórumot visszaolvasgatva hamar képet kap a dologról...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...