Kinect Xbox

A Microsoft legújabb találmánya, amellyel egész testünkből egy kontroller válik. Nagyszerűen kihasználja a mozgásérzékelést és hangvezérlést egyetlen egyszerű eszköz segítségével.
1288878343

Már ötmillió eladott Kinecttel számol idén az MS

A cég módosította korábbi terveit, így az előreláthatólag 3 millió eladott Kinect egység helyett immáron 5 milliót vár a Microsoft a karácsonyi vásárlások során. Bár már az előző szám is meglehetős optimizmusról tesz tanúbizonyságot, a redmondiak az előrejelzéseik alapján tényleg nagyban gondolkodnak.
1288859435

EyeToy-videóval szúr oda a Kinectnek a Sony

Amerikában mától lehet megvásárolni a Microsoft legújabb mozgásérzékelős kameráját, a Kinectet, ennek apropójából pedig a Sony is reklámhadjáratba kezdett - természetesen a másik oldalon. Videóinterjú következik az EyeToy-ról, amely végül a Move ajnározásával ér véget - ötletes!
1288798971

Budapest Game Show 2010 - itt a részletes program

Jövő héten, november 10-én kezdődik Magyarország első számú játékkiállítása, a Budapest Game Show. Ahogy a korábbi években, úgy idén is lesznek előadások és bemutatók, amelyek során a hazai gaming sajtó munkatársai fognak beszélni a szezon leginkább várt játékairól.
1288588670

Elérhető a Kinect-frissítést kapott X360-dashboard

A már nagy dérrel-dúrral beharangozott dashboard-frissítést mától érhetik el az Xbox 360 felhasználók. Ha tervezed, hogy a hónap folyamán beruházol a Microsoft mozgásérzékelős technológiájába, akkor mindenképp érdemes update-elni a rendszeredet.
1288429200

Amerikából kapott új vezért a Rare

Röviddel a Kinect megjelenése előtt új stúdiófőnököt kapott a Rare. Scott Henson eddig a Microsoft Xbox divíziójának egyik oszlopos tagja volt, ám most angliába költözik, hogy segítse a hatalmas stúdiót, és valószínűleg, hogy még több pénzt csavarjanak ki a Kinectből.
1288275900

Az Activision is meg akarta venni a Rare-t

Az ex-Xbox főnök folytatja a Microsoft körüli érdekes sztorik kiteregetését. Pár napja megtudtuk, hogy az Apple milyen ideges lett, amikor a Microsoft felvásárolta a Bungie-t, most pedig arra derül fény, hogy a redmondiak komoly licitháborút vívtak az Activisionnel a Rare felvásárlására.
1288078192

Több százmillió dollárba került a Kinect fejlesztése

Don Mattrick, a Microsoft interaktív szórakozás részlegéért felelős vezetője állítólag azt mondta a New York Times-nak, hogy a vállalat több százmillió dollárt költött mozgásérzékelős technológiájuk kifejlesztésére, ami nagyon is elképzelhető, tekintve, hogy csupán a marketingre fél milliárd megy el.
1288015798

Népszerűek lesznek karácsonykor az Apple-cuccok

A plázáknál már csak a nagyvállalatoknál kezdődik korábban a karácsony: az elemekkel és akkumulátorokkal foglalkozó Duracell közzétette a legfrissebb felmérését, amelyben arról kérdezte a résztvevőket, hogy mit szeretnének idén karácsonyra kapni - ezúttal hátrébb szorultak a játékok.
1287729049

Itt az új hivatalos Kinect TV-reklám

Ameddig magunk sem pillantjuk meg egy-egy kereskedelmi adó reklámszünetében, addig teljesen biztosak nem lehetünk, hogy vajon ezt a reklámblokkot küldi-e a Microsoft a TV-csatornáknak. Szeptemberben már három spottal is megismerkedhettünk, ám ez azoknál is több jelenetet tartalmaz.
1287418655

Tizenkilenc játékkal startol itthon a Kinect

Az Egyesült Államokban tizenhét, az öreg kontinensen pedig tizenkilenc nyitócímmel startolhat a Microsoft új mozgásérzékelős kontrollere, a Kinect. A redmondi cég az Xbox történetének legnagyobb reklámkampányára készül, egyes információk szerint 500 millió dollárt pumpálnak majd a marketingbe.